Ezért működik másképpen a tinik agya, mint a felnőtteké

Sok szülő ismeri azt a furcsa érzést, hogy képtelen egy hullámhosszon lenni tini gyerekével.


Most úgy tűnik kiderült, hogy nem a szülőkben van a hiba, egyszerűen a tinik agya másképp működik, máshogy van „huzalozva”.

474858297-1024x537

Mindez egyfajta generációs szakadékot okoz szülő és gyerek között, aminek igazából az az oka, hogy a tinik agya lassan éri el a felnőttkort. Akkor is ha külsőleg már úgy néznek, ki mintha azok lennének.

FT093774klein

Az köztudott, hogy az agyat a szürkeállomány és fehérállomány alkotja. A szürkeállomány az információkat tárolja, a fehérállomány pedig a különböző funkciókat köti össze. A kutatások több tini agyát vizsgálták meg, és ennek eredménye szerint a szürkeállomány 11-12 éves korra már felnő, de a fehérállomány még legalább 10 évig fejlődik tovább.

da15ad4b744f38e9d3a17c30986d020d

Ez egyszerűen kifejezve azt jelenti, hogy a tinik agya még nincs kész, a felnőtteknél meglévő „huzalozás” egy része még hiányzik.

A kutatások szerint a homloklebeny csatlakoztatása történik meg utolsóként – ez pedig a koncentrációért és motivációért felelős. Akkor ezért van, hogy a tinik szétszórtak és sokszor semmi sem érdekli őket?

teenage-brains-mirror-image-615

Mivel a tinik agya még képlékeny a felnőttekkel ellentétben, ezért jobb az alkalmazkodási, tanulási és változási képessége. Ahhoz persze, hogy sikeresek legyenek a fiatalok szükséges a megfelelő dolgok megtanítása is.

Forrás: hír24

Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com