Falus András: egészségtudatos fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból

Az egészség tanulható, célunk, hogy egészségtudatos fiatalok kerüljenek ki az iskolapadból - mondta el az MTI-nek Falus András akadémikus, Széchenyi-díjas genetikus, az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság elnöke abból az alkalomból, hogy pénteken Veszprémben rendezik az országos egészségbiológiai tanulmányi verseny döntőjét.

A verseny védnöke Szél Ágoston, a Semmelweis Egyetem rektora, a rendezvényt Pölöskei Gáborné, az Emmi köznevelési intézményrendszer fejlesztéséért felelős helyettes államtitkára nyitja meg. Az esemény kapcsolódik a Külgazdasági és Külügyminisztérium által Semmelweis Ignác halálának 150. évfordulója tiszteletére meghirdetett emlékévhez.

83554

"Semmelweis Ignác sokat tett az egészség és az egészségnevelés érdekében, hiszen kötelezte az orvosokat és a medikusokat, valamint az ápolószemélyzetet a klórvizes kézmosásra, ezzel szülőanyák ezreinek az életét mentette meg. Hasonlóan a középiskolai biológiaoktatás és ez a verseny is hozzájárulhat a fiatalok egészségtudatos magatartásához" - magyarázta a verseny központi témaválasztását Falus András.

Tájékoztatása szerint a megmérettetés ötletgazdája az EDUVITAL Nonprofit Egészségnevelési Társaság és a veszprémi Lovassy László Gimnázium, a szervezők 1100 középiskolába juttatták el a felhívást. A versenyen 11. osztályos diákok indulhattak, a jelentkező 3 tagú csapatok az egészséggel, a biológiával kapcsolatos írásos dolgozattal pályázhattak. A döntőbe tizenkét csapat jutott.

"A döntő négy fordulója során írásbeli és szóbeli, elméleti és gyakorlati, valamint kreativitást igénylő feladatok várnak a résztvevőkre" - jelezte Falus András.

A csapatoknak mindenekelőtt Semmelweis Ignác életével, munkásságával kapcsolatos kérdésekre kell válaszolniuk. A döntő témái között szerepel a betegségek megjelenése a művészetekben és a diákoknak egyebek mellett arról is számot kell adniuk, hogy mit tudnak az immunrendszerről, korunk alapvető ökológiai kihívásairól vagy arról, hogy a genetika a sorsot, a végzetet vagy csupán valamilyen betegségre való hajlamot jelenti-e. A versenyzőkre gyakorlati feladatok is várnak - a szituációs vetélkedőn a csapatoknak váratlan helyzetekben, "utcai balesetkor" kell helytállniuk.

A vetélkedő sorsát "az ördög ügyvédje" forduló dönti el, amikor a párba állított csapatoknak olyan kérdések mellett vagy ellen kell érveket felsorakoztatniuk, mint a védőoltások, az antibiotikumok pozitívumai és árnyoldalai, a GMO, a genetikai vizsgálatok, a biobankok és a személyiségi jogok.

Falus András kitért arra is, hogy az EDUVITAL továbbiakban rendszeressé szeretné tenni a tanulmányi versenyeket, mert így nagyon sok fiatalt lehet megszólítani. "Fontos, hogy ne csak a biológia órákon essen szó a testi-lelki egészségről, hanem próbáljuk a fiatalokat a kérdések továbbgondolására késztetni" - mondta az akadémikus.

MTI

Hozzászólások

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

Az atombomba magyar atyjai

Az atombomba magyar atyjai

Ismerd meg Manhattan-tervben résztvevő magyar tudósokat!

http://ujhazak.com