Három szuperföldet fedeztek fel egy törpecsillag körül

Három úgynevezett szuperföldet fedeztek fel egy törpecsillag körül a Genfi Egyetem tudósai, akik megfigyeléseik eredményeit az Astronomy & Astrophysics című szaklapban ismertetik.planetA szuperföldek olyan, Naprendszeren kívüli bolygók (exobolygók), amelyeknek tömege nagyobb, mint a Földé, ám könnyebbek, mint a Neptunuszhoz, a Szaturnuszhoz vagy a Jupiterhez hasonló gázóriások. Ami összetételüket illeti, egyaránt lehetnek kőzetbolygók, állhatnak gázokból, de lehetnek vegyes halmazállapotú égitestek is - olvasható a PhysOrg hírportálon.

A svájci kutatók az úgynevezett tranzitmódszert alkalmazták, azaz figyelték a csillagfény parányi elhalványulásait, amelyeket a távoli nap előtt elhaladó bolygók okoznak. Így fedezték fel a Cassiopeia-csillagképben a 21 fényévnyire lévő HD219134 katalógusjelű fényes törpecsillagot, amely négy bolygóval - köztük három szuperfölddel - rendelkezik.

A földi telepítésű teleszkópok segítségével végzett megfigyelések során, valamint a NASA Spitzer infravörös csillagászati műholdja adatainak elemzésével megállapították, hogy a csillaghoz legközelebb lévő, HD219134b jelű bolygó tömegében 4,5-szer, átmérőjében pedig 1,6-szor múlja felül a Földet. "Ez azt jelenti, hogy sűrűsége közelít a Földéhez, és hasonló lehet az összetételük is" - emeli ki a Genfi Egyetem közleménye.

A HD219134b igen közel van szülőcsillagához, a bolygón mindössze három napig tart egy "év". A kis távolság miatt felszínén rendkívüli forróság uralkodik, a hőmérséklet 427 Celsius-fok körül van. "Nem egy vendégszerető világ, hiszen olvadt kőzetek, lávafolyamok boríthatják a felszínét" - vélekedett Stephanie Udry, a tanulmány társszerzője.

A rendszer második legközelebbi bolygója 2,7-szer nagyobb tömeggel rendelkezik, mint a Föld, és 6,8 nap alatt kerüli meg a csillagot, míg a harmadik planéta 8,7-szer masszívabb, mint a Föld, és 47 napig tart rajta egy "év". A negyedik bolygó egy óriás, amelynek három évbe telik, míg körbejárja szülőcsillagát.

http://phys.org/news/2015-07-astronomers-star-super-earths.html

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

Az atombomba magyar atyjai

Az atombomba magyar atyjai

Ismerd meg Manhattan-tervben résztvevő magyar tudósokat!

http://ujhazak.com