Havonta fürdik a Hold a Földről érkező oxigénionok záporában

Japán kutatóintézetek és egy nemzetközi kutatócsoport a Hold körül keringő Kaguja japán űrszonda adatainak elemzésével bukkant rá a bizonyítékokra. Eredményeiket a Nature Astronomy című szaklapban mutatták be.

A tudósok egy ideje felismerték, hogy a Holdat folyamatosan bombázzák a napszélből származó részecskék, és hogy havonta egyszer, amikor a Föld a Nap és a Hold közé kerül, a Hold védetté válik ettől a napszéltől.



Az új kutatás során a tudósok megállapították, hogy ez alatt a rövid, néhány napig tartó, szabályosan visszatérő időszak alatt a Föld külső légkörében lévő oxigénionok a Hold felszínére jutnak - olvasható a PhysOrg tudományos hírportálon.

Korábbi vizsgálatok már kimutatták, hogy az oxigénatomok ionizálódnak a Föld külső légkörében ibolyántúli (UV) fény hatására. Időnként felgyorsulnak annyira, hogy kitörnek az atmoszférából a magnetoszférába, a bolygót körülvevő mágneses mezőbe, ahol az elektromos mezők és plazmahullámok felhevítik őket.

A Föld magnetoszférája a napszél hatására kinyúlik, mint egy zászló, olyannyira, hogy minden holdciklusban öt napon át beburkolja a Holdat is, és ionokkal bombázza csatlósát. A Kaguja által gyűjtött adatokból arra lehet következtetni, hogy ezen ionok egy része oxigén. A kutatók becslései szerint az ionzápor alatt másodpercenként 26 ezer oxigénion éri a Hold felszínének minden négyzetcentiméterét.

Mivel az oxigénionok számának növekedése akkor tapasztalható, amikor a Holdat a Föld védi a napszéltől, a szakértők meg vannak győződve arról, hogy ezek a Földről érkeznek.
Ráadásul ezek az ionok jóval lassabban mozognak, mint azok, amelyek átlagos úton érkeznek a napszéllel. Sőt, korábbi kutatások szerint a holdkőzetből vett minták tartalmaztak bizonyos mértékben 17-es és 18-as oxigénizotópokat, amelyek nem jellemzőek az űrben, de megtalálhatóak a Földet borító ózonrétegben.

MTI

Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com