Interaktív programokkal várják az érdeklődőket Kaposváron

Számos érdekes programmal a kicsiket és nagyokat egyaránt várják Kaposváron pénteken a Kutatók éjszakáján.

Az érdeklődők betekintést kaphatnak a Pécsi Tudományegyetem (PTE) egészségtudományi karának kaposvári képzési központjában zajló kutatások világába, a laikusok számára is érthető nyelvezettel - közölték a szervezők az MTI-vel. A kaposvári intézmény tavaly kapcsolódott először az országos programsorozathoz és mivel kedvező fogadtatásra talált a látogatók körében, ezért az akkori tapasztalatokat felhasználva ismét megnyitja kapuit a tudomány és a kutatás iránt érdeklődők előtt.

1426-kutatok-ejszakaja

Az érdeklődők kémiai kísérleteket láthatnak és próbálhatnak ki, gyakorolhatják az újraélesztés technikáját, a szakemberek mikrobiológiai kísérletekkel bemutatják azt is, hogy mennyire tiszták a használati tárgyak.

A gyerekek kézműves játékokkal fejleszthetik kreativitásukat, de a helyes kéz- és fogmosási technikát is megtanulhatják, a babaváró szülők pedig súlyarányos babákon, szakértők segítségével gyakorolhatják a csecsemők gondozását. Bemutatják azt is, hogy miként készül az egészséges palacsinta, amit meg is kóstolhatnak a vendégek.

A programok lebonyolításához társzervezőként a Somogy Megyei Kormányhivatal népegészségügyi főosztálya is csatlakozott.

A programsorozathoz csatlakozik a Kaposvári Egyetem is, közösen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) megyei szervezetével.

A kutatokejszakaja.hu honlapon közzétett részletes program szerint a campuson előadást hallhatnak az érdeklődők arról, hogy mi a teendő, ha betegek lesznek a terráriumi állatok, azt is megtudhatják, hogy mitől zsír a zsír, de azt is, hogy hogyan segítette a mezőgazdaság az űrkutatást, de megismerhetik a legkorszerűbb diagnosztikai berendezéseket, pincétől a padlásig bejárhatják az intézmény könyvtárát, de márkás üdítőitalokat is tesztelhetnek, kipróbálhatják a linómetszést, vagy akár játékos beszédtechnikai gyakorlaton is részt vehetnek.

Az egyetem bőszénfai szarvasfarmján a látogatók megfigyelhetik, hogy milyen az élet a vadasparkban, a Lovasakadémián pedig lovastorna-bemutatókat tartanak.

A NÉBIH-nél az E-számokról, az élesztő- és penészgombákról, az élelmiszerekben és ivóvízben előforduló mikrobák tenyésztéséről, kimutatásáról tudhatnak meg érdekességeket az érdeklődők, akik kipróbálhatják azt is, hogy alkalmasak-e érzékszervi bírálóknak.

MTI

Hozzászólások

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

Az atombomba magyar atyjai

Az atombomba magyar atyjai

Ismerd meg Manhattan-tervben résztvevő magyar tudósokat!

http://ujhazak.com