Ismeretlen bizánci várost tártak fel Bulgáriában

Ismeretlen bizánci várost tártak fel Bulgária déli részén; a települést, amelyről egyetlen ismert írott forrás sem tesz említést, a 12. században hagyták el lakói.

Velikan városa mellett az ország déli régióit a török határral összekötő Marica-autópálya építése kapcsán végeztek leletmentő feltárásokat - olvasható az Archaeology in Bulgaria hírportálon.

DCIM100GOPRO

Az ásatások során előkerültek 9. századi veremházak, de a lakóépületek többségét kőből emelték, s a régészek feltárták a középkori temetőt is.

"A település a 11-12. században, az első bolgár állam (632-1018) és a második bolgár állam (1185-1190) közötti időszakban, a bizánci uralom alatt élte virágkorát" - ismertette Sztanimir Sztojcsev ásatásvezető régész, a Sumeni Regionális Múzeum szakembere.

Byzantine-Settlement-Velikan-2

Mint kifejtette, a leletek alapján igen tehetős volt a város. Kifinomult kerámiatárgyak és ékszerek sokasága került napvilágra, de nagy számban tártak fel fegyvereket, egyebek mellett dárdahegyeket, s rengeteg háztartási fémtárgyra, például lakatokra, zsanérokra leltek.

A város a 12. század végén néptelenedett el. Mint Sztanimir Sztojcsev elmondta, ebben az időben a térségben több más települést is elhagytak a lakosai.

"Jelenleg még nem tudjuk, hogy miért ürült ki a város, lehet, hogy egy közelgő támadás, vagy valamilyen járvány késztette menekülésre az embereket" - fejtegette a régész.

Byzantine-Settlement-Velikan-3

http://archaeologyinbulgaria.com/2015/06/05/archaeologists-unearth-unknown-mysteriously-abandoned-medieval-byzantine-settlement-near-bulgarias-velikan/

MTI

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

http://ujhazak.com