Közzétették az eddigi legjobb minőségű felvételeket a Charonról

Az eddigi legjobb minőségű felvételeket tette közzé az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Pluto holdjáról, a Charonról - írja a BBC.plutoA New Horizons űrszonda e héten megjelentetett fotóin központi szerepet tölt be a hold, amelyről minden eddiginél nagyobb felbontású, részletgazdagabb és színesebb felvételeket lehet megtekinteni. A NASA folyamatosan gyűjti be a szonda Pluto melletti történelmi fontosságú elhaladásakor készült fotókat és adatokat.

A várakozások szerint a folyamat csupán 2016-ban fejeződhet be, ennek oka a Földtől való hatalmas, mintegy öt milliárd kilométeres távolság okozta lassú információáramlás. A New Horizons a törpebolygó július 14-i megközelítése óta már mintegy 100 millió kilométert tehetett meg a Naprendszer külső területein haladva.

A kutatók előzetesen attól tartottak, hogy a Pluto átmérőjének alig a felével rendelkező Charon meglehetősen unalmas látvány lesz a törpebolygóhoz képest, ehelyett a felvételek tanúsága szerint rendkívül változatos az égitest felszíne, amelyen kráterek, hegyek, csipkézett északi felvidék és délen sima alföldek is láthatóak.

A hold felszínét a középső területeken látványos mély törések és kanyonok borítják. A kutatók szerint ez arra bizonyíték, hogy az égitestet egy roppant méretű geológiai megrázkódtatás érte valamikor a múltban. "Úgy néz ki, mintha a Charon egész kérge felszakadt volna" - nyilatkozta John Spencer, a küldetésen dolgozó tudós, aki szerint a felvételeken látottakat leginkább a Marson található roppant méretű Valles Marineris kanyonrendszerhez lehet hasonlítani.

A tudósok szerint a hold déli részén húzódó Vulcan Planum néven emlegetett síkságon jóval kevesebb a kráter, így viszonylag fiatal képződmény lehet. Úgy vélik, hogy a terület viszonylagos simasága önmagában is biztos jele a felszín egykori nagyléptékű újraalakulásának.

A küldetésen dolgozó kutatók szerint elképzelhető az is, hogy egyfajta hideg vulkáni aktivitás, kriovulkanizmus lehet a felelős a látottakért. "A csapat tárgyalja annak lehetőségét, hogy egy belső vízóceán fagyhatott meg régen, és az ebből következő tömegváltozás vezetett a Charon feltöréséhez, megnyitva ezzel az utat a vízalapú láva felszínre ömlése előtt" - idézi a NASA közleménye Paul Schenket, a houstoni Lunar and Planetary Institute munkatársát.

http://www.bbc.com/news/science-environment-34420062

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com