Magyarország legnagyobb szuperszámítógépét adták át Debrecenben

Magyarország legnagyobb, a világ 308. legjelentősebb szuperszámítógépét adták át szerdán a Debreceni Egyetem Kassai úti részlegén.

Nagy Miklós, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Nemzeti Információs Fejlesztési Intézetének igazgatója az átadón kiemelte: a szuper-számítástechnika a felsőoktatásban nevet viselő projekt határidőre elkészült, amivel Magyarország minden eddiginél előkelőbb helyet foglal el a számítástechnika területén.

111

Gaál István kancellári megbízott szerint a Debreceni Egyetem a szuper-számítástechnika hazai központjává vált, s ez a szerepe a jövőben erősödni fog. A másfél milliárd forintba kerülő beruházás elkészültéhez az egyetem 100 millió forinttal járult hozzá.

Kara Ákos, infokommunikációért és fogyasztóvédelemért felelős államtitkár példaértékűnek nevezte a Debreceni Egyetemen folyó munkát.

A szuperszámítógépekkel szemben állított legfontosabb elvárásként az adatok feldolgozását és tárolását említette, melynek a most átadott, Leó névre keresztelt szuperszámítógép maximálisan megfelel. Papp László (Fidesz-KDNP) polgármester ünnepi beszédében kiemelte: Debrecen a jövőjét a tudásra, az innovációra, a kutatás-fejlesztésre alapozza, s a most átadott szuperszámítógép ezt a célt szolgálja.

MTI

Hozzászólások


Furcsa történetek a dimenzióközi utazásról

Furcsa történetek a dimenzióközi utazásról

Tíz eset, amelyben az emberek azt állították, hogy egy másik világban jártak.

11 döbbenetes tény az univerzumról, ami megváltoztatja a világról alkotott képed

11 döbbenetes tény az univerzumról, ami megváltoztatja a világról alkotott képed

A legújabb tudományos kutatások, amelyek észbontó dolgokat derítettek ki.

12 szörnyű dolog, ami akkor következne be, ha eltűnne a Nap

12 szörnyű dolog, ami akkor következne be, ha eltűnne a Nap

Milyen hatással lenne a Földre, az élővilágra és a többi égitestre, ha eltűnne az égről a Nap?

Évekig próbálták titkolni a nukleáris katasztrófákat

Évekig próbálták titkolni a nukleáris katasztrófákat

Hat súlyos atomkatasztrófa, amit csak akkor tudtak meg az emberek, amikor elévült a titkosítás.

Kiderítették, miért volt halálos a Nagy Köd Londonban - eredeti felvétel

Kiderítették, miért volt halálos a Nagy Köd Londonban - eredeti felvétel

Londonban mindig megszokott volt a pára, köd és nyirkosság, de 1952-ben valami nagyon rossz történt!

A kutatók érdeklődését is felkeltette a 26 éves magyar kutya titka

A kutatók érdeklődését is felkeltette a 26 éves magyar kutya titka

Buksi az „öreg” magyar kutya akár a Guinness rekordokba is bekerülhetne, de úgy tűnik ez nem sikerül.


Brutális kísérleteket végeztek az orvostudomány nevében

Brutális kísérleteket végeztek az orvostudomány nevében

Felfoghatatlan, hogy hogyan engedélyezhették az alábbi négy kísérletet.

Magyar nyelven is elérhetővé vált az ENSZ gyerekeknek szánt kézikönyve a klímaváltozásról

Magyar nyelven is elérhetővé vált az ENSZ gyerekeknek szánt kézikönyve a klímaváltozásról

Magyar nyelven is elérhető vált és ingyenesen letölthető az internetről az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) klímaváltozással kapcsolatos foglalkoztató könyve. A Klímaváltozás Je...

Papagáj csontkövületét fedezték fel Szibériában

Papagáj csontkövületét fedezték fel Szibériában

Papagáj csontkövületét fedezték fel Szibériában, sokkal északabbra a madárfaj eddigi lelőhelyeinél - írta egy friss tanulmány. A Bajkál-régióban talált egyetlen madárkövület 16-18 millió éves - szá...

Csaknem egymilliárd forint a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására

Csaknem egymilliárd forint a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására

Csaknem egymilliárd forintos támogatást nyert el a meteoritok és a kozmikus kockázatok kutatására a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) közös konzorciumának Koz...

http://ujhazak.com