• 1 ℃ / 6 ℃

Pluto - Akadémiai kutató: meglepően fiatal a Pluto felszíne

Meglepően fiatal a Pluto felszíne, amelyen viszonylag ritkák a nagy kráterek - értékelte Kereszturi Ákos, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont munkatársa a New Horizons űrszonda első felvételeit az mta.hu-nak.

"Azok várakozása igazolódott be, akik érdekes, változatos objektumra számítottak, azonban a Pluto fiatalos és aktív megjelenése még közülük is sokakat meglepett" - emelte ki a kutató.

1

Mint kifejtette, a Pluto látványosan eltér a Holdtól. A nagybolygóknál kisebb égitestek megjelenésében, mint amilyen a Hold is, a kráterek dominálnak. A Pluto esetében viszont kevés és viszonylag kicsi becsapódásnyom ismerhető csak fel.

"Eszerint valamilyen folyamat eltörölte a korábbiakat, megfiatalította az felszínét. Azt azonban nehéz megbecsülni, hogy ez mikor történt" - mondta.

Ismertetése szerint a Naprendszer belső térségében általánosan használják az úgynevezett kráterstatisztikai alapú korbecslést: minél több és nagyobb kráter borít egy területet, annál idősebb a vidék.
A módszer relatív becslésre ideális, tehát annak megállapítására, hogy két terület közül melyik az idősebb.

2

Az abszolút korok használatát a holdi kőzetminták segítéségével oldották meg, és kapcsolták adott krátersűrűséghez. Feltehetőleg a Neptunusz távolságában is alkalmazható az eljárás, de eltérés lehet a két térségben a becsapódások gyakoriságában, ezért a korbecslés tévedhet is.

"Egyelőre nehéz pontosan megbecsülni a Pluto felszínének korát. Biztosan annyit mondhatunk, hogy maga a felszín lényegesen fiatalabb lehet, mint például a mi Holdunk idős úgynevezett felföldjei. A Pluto felszínének egyes kisebb területei pedig egészen fiatalok, akár 100 millió évesek is lehetnek - sőt az sem zárható ki, hogy több helyen ma is aktív felszínalakító folyamatok zajlanak" - magyarázta a szakember.

3

A felvételeket elemezve a kutató kitért a törpebolygó változatos domborzati viszonyaira, valamint a légkörére is.
A Pluto felszínén szép számmal mutatkoznak hegyvonulatok, magasságuk néhol a 3,5 kilométert is eléri. Néhány blokk közel szögletes alakú, ami arra utal, hogy töréses, tektonikus folyamatok hozták őket létre. A meredekebb hegytömbök peremén lejtős tömegmozgással, omlással keletkezett sávok látszódnak.

Megfigyelhetők kevésbé meredek és talán alacsonyabb, összefüggő hegyvonulatok is, amelyek nem külön blokkokból állnak, inkább egymásba kapcsolódó, néhol ívesen görbülő hajlatokból tevődnek össze, tetőszintjük pedig lapos, nem csúcsos.

4

Furcsa, elnyúlt, párhuzamos mélyedések is sejthetőek rajtuk, amelyek valamilyen eróziós folyamatra utalnak. Néhol pedig nagy mélyedések is mutatkoznak az ilyen íves vonulatok között - eredetük egyelőre ismeretlen.

Kiterjedt síkságok is akadnak a Plutón, amelyeket néhol kisebb hegyek, máshol furcsa mélyedések szakítanak meg. Kinézetük alapján valamilyen folyamat töltötte fel őket azonos magasságig - ez talán vulkáni láva lehetett.

A Naptól ilyen távolságban azonban nem a szilikátos kőzetek, hanem különféle jegek képeznek úgynevezett kriolávákat.

5
"Itt főleg víz-ammónia keverékkel állhatunk szemben, amely igen nagy hidegben is folyékony marad" - vélekedett Kereszturi Ákos.

Igen kiterjedt az égitest légköre, a gázok legalább 1600 kilométerre terjednek a felszín fölé, holott korábban csak 270 kilométer magasságig volt biztos nyomuk. Az atmoszféra ritka és hideg ionizált gázfelhője a Plutótól mintegy 10 ezer kilométer távolságig elnyúlik a Nappal ellentétes irányba.

6

Hét órával a legnagyobb közelítés után, a Pluto felé visszatekintve örökítette meg a LORRI kamera az égitest légkörét hátsó megvilágításban. A felvételen légköri köd mutatkozik a felszín felett mintegy 130 kilométeres magasságig, amelyben két sűrűbb réteget sikerült azonosítani 50 és 80 kilométer magasságban. A köd anyaga az eddigi mérések alapján főleg etilén és acetilén.

02_Gladstone_03

8

9

10

11

"Meglepő, hogy a Kuiper-öv objektumának ilyen kiterjedt légköre van, amely még szerkezetet is mutat. A vöröses árnyalatból ítélve szerves anyag a felszínen is mutatkozik, amelyen a ködből kicsapódó hosszú molekulaláncú, sötét anyag halmozódik" - fogalmazott Kereszturi Ákos.

http://mta.hu/tudomany_hirei/milyen-egitest-a-pluto-az-uj-eredmenyek-fenyeben-136650/

MTI

Hozzászólások


A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Ceres törpebolygón szerves anyagot találtak

A Texas állam méretű törpebolygón a NASA szondája szén alapú anyagokat fedezett fel.

A legnagyobb régészeti talányok

A legnagyobb régészeti talányok

Tíz objektum, ami a kutatók és történészek számára is rejtély.

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Üstökös, telihold és holdfogyatkozás lesz ma este

Érdemes lesz hajnalig ébren maradni, ha tiszta felettünk az ég.

A memória képes meg nem történt dolgok felidézésére

A memória képes meg nem történt dolgok felidézésére

Az emlékezetkutatás legérdekesebb új felfedezései.

A legjobb hazai csillagvizsgálók

A legjobb hazai csillagvizsgálók

Távcsöves megfigyelést, érdekes űrtörténeteket, és sok más izgalmas programot kínálnak a magyar obszervatóriumok.

Vándorló csillagok és más kozmikus katasztrófák vethetnek véget a földi életnek

Vándorló csillagok és más kozmikus katasztrófák vethetnek véget a földi életnek

A tudomány feltételezése szerint a Föld az űrből érkező erők áldozatává fog válni.


Elkészítették az első disznó-ember hibridet

Elkészítették az első disznó-ember hibridet

A világon először sikerült egy kutatócsoportnak egy ember-disznó keresztezésével kimérát létrehozni!

A legfeleslegesebb okos termékek

A legfeleslegesebb okos termékek

Az okoságytól kezdve a sugárvédett alsónadrágig terjednek a legújabb kütyük.

Kiderült, hogy miért édes a bosszú

Kiderült, hogy miért édes a bosszú

A Kentucky Egyetem kutatói idegesítő zajokkal és virtuális voodoo babákkal keresték a választ arra, hogy miért jó érzés a megtorlás.

Látványos gif: ennyit fejlődik a baba látása 1 éves korig

Látványos gif: ennyit fejlődik a baba látása 1 éves korig

Tudományos alapon látványos mozgókép a baba látásának fejlődéséről.

http://ujhazak.com