Szellem nevű aszteroida nagyon közel száguld el a Föld mellett ma éjjel

A tudósok szerint teljesen veszélytelen az aszteroida, amely ma éjjel húz el a Föld mellett.


Egészen pontosan szombaton hajnalban 1 óra 5 perckor, azaz magyar idő szerint délután 6-kor halad el mellettünk az égitest.

Az aszteroida Földközelben alig 1,3-szoros Föld–Hold-távolságra lesz majd, azaz kb. 480 ezer kilométerre.

10273897_5a22ce2e7c8caaec3b440caee0b7361d_wm

A hivatalosan 2015 TB145 nevű, 400 méter átmérőjű aszteroida nem jelent veszélyt a bolygónkra. A Föd körül keringő műszerek azonban egész jól meg tudják majd figyelni. – írja a Business Insider.

Az égitestet csak néhány hete észlelték a tudósok, egészen pontosan október 10-én a Hawaii Egyetem csillagvizsgálójában.

tenerife_observatory_node_full_image_2

Az adatok szerint ekkora aszteroida még soha nem repült ilyen közel a Földhöz. Az eddigi rekord az 1999 AN10 nevű égitesté lesz, ami 800 méter átmérőjű, és 2027 augusztusában halad el a Föld mellett.

A mostani aszteroida azonban túl kicsi ahhoz, hogy szabad szemmel lássuk majd, így távcsővel lehet majd megnézni. A Földre nem lesz semmilyen hatással, mert a gravitációja túl kicsi ahhoz, hogy bármit befolyásolhasson.

asteroid

A Szellem becenevet pedig azért kapta, mert halloween éjszakáján érkezik majd.

Sokan aggódnak, hogy ennyire közel halad majd el a Föld mellett és hogy csak néhány hete észlelték a létezését. Az biztos, ha eltalálná a bolygónkat, akkor sem történne globális kihalás, hanem több kilométer magas cunami jönne létre a becsapódás után.

halloween_asteroid

A kutatók már felkészülten várják az eseményt, Goldstone-ban egy 34 méteres SS 13 antennával kémlelik majd az égitestet.

A radarjeleket a Nyugat-Virginiában lévő  Green Bank Telescope-pal figyelik. A NASA abban bízik, hogy jó képeket tudnak majd készíteni a Szellemről, ami 2 méter/pixeles képminőségnek felel meg.

pha2015tb145-sloohsizecomparison (1)

asteroid earth drawing

Forrás: index

Hozzászólások

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

Az atombomba magyar atyjai

Az atombomba magyar atyjai

Ismerd meg Manhattan-tervben résztvevő magyar tudósokat!

http://ujhazak.com