Van élet a halál után! – tudományos bizonyíték

Tudományos kutatás szerint az emberi öntudat jóval tovább megmarad a halál után.


A szívműködés és vérkeringés megállása után korábbi felfogás szerint az volt a tendencia, hogy az agyműködés 30 másodperc múlva megszűnik a vérkeringés leállása után.

3

A Southampton Egyetem kutatói 2060 embert vizsgáltak meg és arra a következtetésre jutottak, hogy az agyműködés nem áll le a klinikai halál után legalább három percig. Ez alatt az idő alatt az ember még érzékeli öntudatát a szívmegállást követően.

A 2060 megvizsgált emberek 40 százaléka azt állította, hogy emlékei vannak klinikai haláluk beállta utáni időszakról. A szakemberek szerint a legtöbb embernek vannak ilyen emlékei, csak nem tudják őket előhívni.

“A halál nem egy pillanat műve, hanem egy potenciálisan megfordítható folyamat minden olyan betegség vagy baleset után, amik a tüdő, a szív és az agy leállását okozzák.” – nyilatkozta Dr. Sam Parnia a kutatás vezetője.

A tudományos cikk szerint egy 57 esztendős beteg minden részletre emlékezett arra, hogy mi történt körülötte, miután beállt nála a klinikai halál.

A lényege az új kutatásnak az, hogy korábban az orvostudomány a jelenséget hallucinációnak könyvelte el.

A szóban forgó páciensnél pedig bizonyított, hogy ezek nem hallucinációk, mert mindenre emlékezett, ami klinikai halála után 3 perccel történt.



2

Forrás: lajk.startlap.hu

Hozzászólások

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

A NASA-nak köszönhetjük az inzulinpumpát

Mindennapi életünkké vált NASA találmányok.

Az apától függ az ujjlenyomat

Az apától függ az ujjlenyomat

Ezeket a tulajdonságokat csak apádtól örökölhetted.

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Veszélyes anyagok lehetnek a tetoválótintákban

Egy kutatás talált rejtett anyagokat a tetováláshoz használt tintákban.

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Számít, hogy melyik karunkba kaptuk a koronavírus elleni oltásokat

Egy új kutatási eredmény szerint nem mindegy, hogy hova kaptuk az első és az ismétlő vakcinát.

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Ezekről a dolgokról talán nem tudod, hogy emberekről kapták a nevüket

Tudod, hogy kiről nevezték el például a szaxofont, a sziluettet vagy a makadámiadiót?

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A ráknak ellenálló genomokat fejlesztettek ki a csernobili mutáns farkasok

A háború miatt nem halad a kutatás, ami nagy segítség lenne az emberi rákgyógyászatban is.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Az emésztőrendszerünkre is hatással van az éghajlatváltozás

Meglepő összefüggést fedezett fel egy új kutatás.

Ezért van szükség szökőévre!

Ezért van szükség szökőévre!

Minden, amit tudni kell a szökőévről.

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

A dinoszauruszok miatt nem élhetünk 200 évig?

Egy új hipotézis szerint az őslények tehetnek arról, hogy rövid az emberek élettartalma.

http://ujhazak.com