• 6 ℃ / 8 ℃

Bizarr, mégis szép - világító lénykék ragyogják be a Waitomo-barlangot

Mindannyian egyetérthetünk abban, hogy Izland a világ egyik legérdekesebb helye, itt még olyan barlang is van, ahol lárvák adják meg az éjjeli fényt. 

Nehéz néha feldolgozni, hogy valami szép jelenséget, olyan valaminek köszönhetjük, ami enyhén fogalmazva nem igazán szép, inkább visszataszító. Épp ilyen élményben lehet része annak, aki az izlandi Waitomo-barlang felé veszi az irányt. Belépés után, valami eszméletlenül szép látványban lehet része az embernek. Elvarázsolva érzi magát egészen addig, míg meg nem tudja, hogy minek is köszönhető ez a jelenség.

A mini csillagos égbolt a barlangban nem más, mint több millió légy lárvája, vadászat közben. A faj ugyanis fényével csábítja magához áldozatát. A fura lógó képződmények, pedig azon az elven alapszanak, mint a pókhálók. Céljuk, hogy a leendő vacsora, jól beleragadjon. Bizarr, de a látvány miatt, megéri elmenni, megnézni és arra az időre megfeledkezni arról, hogy mi is ez az egész pontosan.

wv1wv2wv3wv4wv5wv6

(forrás: boredpanda)

Hozzászólások


Huszonöt álomszép hely, amit látni kell, mert a közeljövőben el fog tűnni

Huszonöt álomszép hely, amit látni kell, mert a közeljövőben el fog tűnni

Ne halogassuk az Alpok, Zahara de la Sierra és Tuvalu megtekintését!

Miért jó nekünk, hogy fapados repülővel utazhatunk a keleti blokkba?

Miért jó nekünk, hogy fapados repülővel utazhatunk a keleti blokkba?

Milyen érvek szólnak amellett, hogy Asztanában, Lvivben, Tiranában, Szarajevóban, Podgoricában vagy Szkopjéban töltsük a nyaralásunkat?

Pilóták és stewardessek pakolási tanácsai

Pilóták és stewardessek pakolási tanácsai

Hét tipp a profiktól, akik biztosan tudják, hogy hogyan kell kihasználni a helyet ahhoz, hogy mindenünk beleférjen egy kicsi gurulós bőröndbe.

11 veszélyes úti cél, ahova el kell menned, ha adrenalinfüggő vagy!

11 veszélyes úti cél, ahova el kell menned, ha adrenalinfüggő vagy!

A Nátron-tó, az Elefánt-királyság, de a Kígyó-sziget is várja a bátor kalandorokat.

Janice Bridger elmondta, hogy a légiutas-kísérők mit figyelnek az utasokon

Janice Bridger elmondta, hogy a légiutas-kísérők mit figyelnek az utasokon

Néhány másodperc alatt minden kiderül az emberekről.

Különleges vonzerejű városok Európában

Különleges vonzerejű városok Európában

Tavasszal különösen gyönyörű Lyon, Velence, de Brüsszel is.


10 dolog, amire nagyon figyeljünk, nehogy átverjenek az utazási irodák!

10 dolog, amire nagyon figyeljünk, nehogy átverjenek az utazási irodák!

Nem lesz rémálom a nyaralás, ha nem engedjük becsapni magunkat.

Ezeket titkolják el előlünk a reptéri biztonságiak

Ezeket titkolják el előlünk a reptéri biztonságiak

Az utasok nem tudják, hogy az ételben robbanószer lehet, a macskák pedig rosszabbak, mint a terroristák.

5 dolog, amit kerüljünk Libanonban!

5 dolog, amit kerüljünk Libanonban!

Men Aribo, helyi blogger összegyűjtötte, hogy mire kell odafigyelnie azoknak, akik a hazájába utaznak.

Beköszöntött a tavasz Japánba - virágba borultak a cseresznyefák

Beköszöntött a tavasz Japánba - virágba borultak a cseresznyefák

Beköszöntött a korai tavasz Kawazuba - virágoznak a cseresznyefák

http://ujhazak.com