Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl és a Honvédelmi Minisztérium

Együttműködési megállapodást írt alá a HungaroControl Magyar Légiforgalmi Szolgálat és a Honvédelmi Minisztérium (HM) kedden, ennek értelmében további területeken dolgozik együtt a két szervezet. A stratégiai megállapodás egyik része, hogy légiközlekedéssel kapcsolatos adatcserét hajtanak végre, így a HungaroControl irányító rendszerében lévő repülési adatokat a katonai forgalmi irányítás is látja, és a HungaroControl is kap adatokat a katonai irányítástól. Vargha Tamás, a HM parlamenti államtitkára az ünnepélyes aláírás alkalmával elmondta, hogy 2016-ban már kötöttek egy megállapodást, amelyet most kiterjesztenek, így most már nemcsak a szakembereket biztosítják, hanem adatokat is tudnak cserélni.


Hangsúlyozta, hogy korábban is kiváló eredményeket értek el a polgári és katonai légiforgalmi szervezésben, és hozzátette, a jövőben is vannak közös feladataik, egyebek között a szakmai fórumokon a közös szakmai képviselet ellátása, amelyre szintén lehetőség nyílik. Szepessy Kornél, a HungaroControl vezérigazgatója beszédében azt hangsúlyozta, a szolgálatnak versenyelőnye származik abból, hogy a Magyar Honvédséggel partneri viszonyban van. A vezérigazgató reményét fejezte ki, hogy a katonasággal a HungaroControl egyik fontos projektjében, a távoli toronyirányításban is partneri viszonyt tudnak kialakítani.


Szepessy Kornél jelezte, hogy pár héten belül megkaphatja a hatóságok jóváhagyását a távoli toronyirányítás, így azt kényszerhelyzeti megoldásként már alkalmazhatják. A projekt lényege, hogy kényszerhelyzetekben az irányítók nem a ferihegyi repülőtéren lévő toronyból, hanem a HungaroControl egyik terméből irányítják a légi forgalmat kameraképek segítségével.


A sajtótájékoztató után kérdésre válaszolva Szepessy Kornél elmondta, hogy a megállapodás más alapokra helyezi 15-20 közös projektjüket is, ennek része az adatcsere is.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Európa 100 legélhetőbb városa

Európa 100 legélhetőbb városa

A magyar főváros is szerepel a listán, amit élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek alapján állítottak össze.

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Népszerű turistahelyek, ahol nem árt tájékozódni a helyi szokásokról, szabályokról!

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

http://ujhazak.com