Szent Bernát hágó - az út, ami összeköti Svájcot Olaszországgal

A Svájci Alpokat, az olasz Aosta völggyel összekötő hágó legmagasabb pontja 2467 méter. 

A meredek hágó, már a rómaiak korában is fontos szerepet játszott, különösen a kereskedelmet tekintve, hiszen ez egy viszonylag rövid megoldása volt annak, hogy elérkezzenek A-ból a B pontba. Azonban semmiképp sem volt könnyű, hiszen a gyönyörű útvonal igen meredek, emellett számolni kellett a szikla omlás és a lavina veszélyével is. 1050-ben alapították a Svájci pontnál lévő kolostort, mely később névadója is lett a hágónak.

sb1

SAMSUNG DIGITAL MOVIE

Innen származnak egyébként a Bernáthegyi kutyák is, akiknek elsődleges feladatuk a mentés volt, akár szikla omlásról volt szó, akár lavina által generált katasztrófáról. A hágó alá épített útvonal egy sokkal biztonságosabb és könnyebb módja az út megtételének, ám ez sem véd meg az esetleges természeti balesetektől és így olyan látványokról is lemaradhat az utazó, amit csak az eredeti útvonalon lehet megtekinteni.

sb6

A kolostor egyébként máig üzemel, célja azonban sokkal inkább a vendéglátás lett, itt ugyanis bárki eltölthet néhány órát, hogy ha pihenésre lenne szüksége. Közben pedig még közelebbről megismerheti a környéket, a helyiek történetein, emlékein keresztül.

(forrás: utazgatok)

Hozzászólások

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Így spórolhatsz az utazásszervezésen!

Tanácsok egyedül utazóknak

Tanácsok egyedül utazóknak

Erre a tíz dologra mindenképpen figyelned kell, ha egyedül vágsz neki a nagyvilágnak!

http://ujhazak.com