Szilárd hullámok - kirándulás Hazánk 4 legszebb völgyébe

Hazánk vidéke változatos, meglepő és nagyon gazdag adottságokkal rendelkezik, a völgyekben barangolva hozzáférhetünk a friss forrásvizekhez, eldugott kiránduló helyekhez is. 

Magyarország méreteit sokan lekicsinylik, ettől eltekintve azonban tény, hogy elhelyezkedése, geológiai változatossága és sokszínűsége igazán különleges. Mondhatni kis helyen van sok szép dolog össze tömörítve, hiszen bármerre járunk Földünkön, csupa szépet láthatunk. A dombok, magas csúcsok meghódítása során gyakran megfeledkezünk a völgyekről, melyek legalább annyira izgalmasak tudnak lenni, mint egy kiadós túrázás. A következőkben megismerheted hazánk 4 legszebb völgyét és megtudhatod, hogy miért is érdemes felkeresni őket.

4 Cuha-völgy: A Cuha-völgy, a Bakony szívében, 4 kilométernyi területen helyezkedik el, a vonulatok között. Könnyű megközelíthetősége mellett szól még néhány érv a felkeresése mellett. Elsősorban a millenniumi vasút csábítja a kicsiket és nagyokat egyaránt, hiszen a rövid vonatút közben, remekül fel lehet térképezni a környéket, arról nem is beszélve, hogy milyen jó móka. Azoknak pedig, akik talpalni szeretnének, rendelkezésükre állnak a tanösvények, egy egy szép pihenőhellyel megfűszerezve.

cv1 cv2

3 Koloska-völgy: Balatonfüredről elindulva léphetünk be a népszerű Természetvédelmi Területre. A sportpályákkal, tűzrakóhelyekkel és kellemes pihenőkkel tűzdelt tanösvényeken sok érdekességet megtudhatunk a völgy élővilágáról. Érdekessége még a Barátlakás, sziklás maradvány, mely egy sok sok évszázaddal ezelőtti történetet őriz magában, a szerzetesek egykori kolostoráét.

cv3 cv4

2 Hidegvíz-völgy: A pazar hegyvidék legszebb része a Hidegvíz-völgy. Számos tűzrakóhely és jól kiépített túraútvonal biztosítja a felhőtlen kirándulást azoknak, akik erre "tévednek". A völgyben felfelé menet több forrással is találkozhatunk. Folyamatos források közül 25 található itt, ám esős időkben még több. Ezek közül a legnagyobb, egyben a völgy névadója is, a Hidegvíz forrás, ami útja során a Rák patakkal is összetalálkozik.

cv5 cv6

1 Ilona-völgy: Végezetül elérkeztünk hazánk talán legszebb völgyéhez. Itt több természeti nevezetesség is fellelhető, elsősorban az Ilona vízesés, ami a legnagyobb eséssel rendelkező zuhatag Magyarországon. A 7 kilométeres tanösvényen barangolva megtekinthetjük a Timsos-fejtést, az Etelka-tárót és az Ördöggátat is.

cv7 cv8

(forrás: vitorlazas)

Hozzászólások

Európa 100 legélhetőbb városa

Európa 100 legélhetőbb városa

A magyar főváros is szerepel a listán, amit élhetőség, szerethetőség és a gazdasági lehetőségek alapján állítottak össze.

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Nagyon figyelj az árakra Egyiptomban!

Népszerű turistahelyek, ahol nem árt tájékozódni a helyi szokásokról, szabályokról!

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

http://ujhazak.com