Utazás Földünk legfeketébb tájaira

A romantikus tengerpartokon túl - Tarts velünk és ismerd meg, bolygónk eme különleges arcát is! 

A világ nem csak vakítóan fehér homokos partokból és türkizben játszó tengerekből áll. Vannak olyan terepei is, melyek gyakran feledésbe merülnek, pedig néha sokkal érdekesebb látványt nyújtanak, mint a romantikus tengerpartok. A következőekben, Bolygónk mesésen szép, fekete tájaira utazunk, hogy felfedezzük őket.

10. La Payunia: Argentína egyik tartományában található a Nemzeti Park, ami elsősorban a vulkánjairól híres. A meglehetősen száraz és sötét színekben játszó terület, először ridegnek tűnhet, ám közelebbről megtekintve olyan dolgokkal találkozhatunk, melyek azt az érzést keltik bennünk, mintha egy teljesen másik bolygón találnánk magunkat. Megtekinthetjük a bazaltmezőket, a híres Pampa Negra fekete lávamezőt és Pampa Roja piros lávamezőt is. A park ezenkívül otthont ad számos növény- és állatfajnak is, mint például flamingóknak, kondorkeselyűknek és mérges kígyóknak is.

f1

f2

f3

9. Reynisdrangar: Az Izland déli részén elhelyezkedő tengerpart nem tartogat fényűző luxus szállodákat, hogy azzal csalogassa arra a turistákat, mivel sokkal érdekesebb és misztikusabb dolgok találhatóak itt. Egészen pontosan a Reynisfjara parton található az a rejtélyes bazalt halom, amit szinte már az egész világ ismer. A bazalt oszlopokból "készült" halom már önmagában is nagyon érdekes. Az a tény viszont, hogy egytől egyig mindnek szabályos hatszög alakja van, kissé elgondolkodtatja az embereket az eredetéről. Számos olyan feltevés szól a képződményekről, hogy nem a földről származik, vagy természetfeletti kéznek is része van a létrejöttükben. Ám bárhogy is legyen, ezért a látványért szívesen lemondunk egy napi hassüttetésről.

f4

f5

f6

8. Vestrahorn: Izland legöregebb települései közé tartozik a hely, ami egy 454 méter magas hegyen található meg. Mondanunk sem kell, hogy innen milyen csodás panoráma nyílik az Atlanti-óceánra, ám a parton húzódó lávadűnék az igazán izgalmasak ezen a területen. A különleges képződmények, a folyamatos köd, szél és hullámok munkája által minden egyes nap más arcot öltenek, így bármikor megyünk oda, mindig másképp fog kinézni a táj. Talán a látvány múlandósága és örökös változékonysága is hozzájárul ahhoz, hogy ennyi ember szívét hódította már meg.

f7

f8

f9

7. Mauna Loa: Mauna Loa, a világ legnagyobb vulkánja gigantikus méretekkel rendelkezik, egészen pontosan 9170 méteres magasságról van szó. Hol is találhatnánk meg, ha nem Hawaii-n, a tűzhányók földjén?! Egy felmérés szerint az emberek többsége életében minimum egyszer ellátogatna Hawaii-ra, az örök napsütés szigetére, pedig ezen a helyen nem csak a luxus szállók a legnagyobb durranások, hanem a tiszteletet parancsoló vulkánok is, melyeknek túlnyomó része a mai napig aktív. Ha testközelből szeretnéd látni, hogyan munkálkodnak ezek a megfékezhetetlen erők, akkor a lehető legjobb helyen jársz!

f10

f11

f12

6. Skogafoss: Izland déli részén száguldozik a Skoga folyó, mely egy hirtelen szintváltozáshoz érve, egy csodálatos zuhataggá növi ki magát. Skogafoss, az ország legnagyobb vízesése, 60 méter magas és 25 méter széles, hatalmas sziklák között, nagy sebességgel zuhog alá. A meseszép látványt, übereli még az is, hogy a mitológiák szerint a vízesés mögötti barlangban rejtették el a vikingek a legféltettebb kincseiket, amiket a legszemfülesebb és legszerencsésebb ember egy napon meg is találhat.

f13

f14

f15

5. Landmannalaugar: Az Izlandi-felvidék, az ország egyik legkeresettebb turistapontja. Itt ugyanis van néhány olyan dolog, amivel a világon csupán itt találkozhatunk, például a lenyűgöző riolit hegyek. Ezen kívül a közelében található a híres Hekla vulkán is, körülötte pedig a csodálatos lávamezők, melyek sok évnyi pusztító erejű folyamatról tesznek tanúbizonyságot. A természet szándékai kifürkészhetetlenek, erői pedig megfékezhetetlenek. Ez a felvidék pedig tökéletesen bebizonyítja, hogy mikre is lehet képes.

f16

f17

f18

4. Punalu'u Beach: Másnéven Fekete Homok Strand, egy igazán érdekes hely Hawaii-n. Egy részről buja pálmafák, vakító napfény és lágy hullámok várják a kíváncsiskodókat, ám már messziről kiszúrhatjuk, hogy valami mégis megtöri a tipikus tengerparti idillt. Mivel a Csendes-óceán partjának ezen része vulkanikus jellegű, a végtelennek tűnő fekete homok, ami a parton húzódik, egy nagy kontrasztként teljesen más hangulatot ad az egész képnek. Hawaii ezen része nagy részt a zöld tengeri teknősök birodalma, akik nagyon szívesen süttetik itt a páncéljukat. Őket is megcsodálhatjuk ebben a bazalt rengetegben.

f19

f20

f21

3. Kelimutu: Flores-sziget ezen pontja bizonyára Indonézia legizgalmasabb tájai közé tartozik. A sziget tűzhányójához, Kelimutuhoz hozzákapcsolódik két elképesztően szép krátertó is. A tavak színe önmagukban is különböző, ám a vulkán aktivitásakor létrejövő kémiai reakciók következtében mindkét tó színe megváltozik. Innen is lehet tudni, hogy éppen milyen állapotban van a tűzhányó. Az őslakosok szerint egyébként a sziget szellemeinek hangulatát is tükrözi az, hogy éppen milyen színben játszanak.

f22

f23

f24

2. Óriások Útja: Írország világhírű természeti képződménye, az Óriások Útja, több évszázaddal ezelőtt jött létre, egy nagy vulkán kitörés során. Az akkori pusztító jellegű kitörés után, körülbelül 40 ezer bazalt oszlop maradt meg, melyek szorosan egymás mellett sorakoznak a parton. A helyiek régen úgy vélték, hogy a vidéken élő óriásoknak volt szüksége erre az útszakaszra, így a képződmény nevét is ebből a mondából kapta.

f25

f26

f27

1 Svartifoss: Izlandon, a Skaftafell Nemzeti Park utazásunk utolsó állomása, ahol a Svartifoss-t csodálhatjuk meg. A leginkább Fekete Vízesésként emlegetett zuhatag helyén egykor egy heves lávafolyam haladt át, melynek nyomait, csupán a hatalmas bazalt oszlopok és kőzet darabok őriznek. Ebben az érdekes környezetben lelt otthonra a vízesés, ami mögött a vastag bazalt fal olyan lassan képes leadni a hőt, hogy még a mai napig érezhetően langyosak, holott a kitörés réges régen történt. Ez is egy újabb hely, ami emlékeztet arra minket, hogy nem érdemes csupán csak egyetlen oldalát tekinteni világunknak, hiszen az nagyon is sokoldalú és változatos.

f28

f29

f30

 

(forrás: placestoseeinyourlifetime.com)

Hozzászólások

Enyészetté vált szállodák

Enyészetté vált szállodák

Egykor népszerű szálláshelyek, amelyeket hagytak lepusztulni.

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

A Knockma erdőségről mintázták Tündérországot

Legendás helyek, amelyeket a valóság ihletett.

A világ leghátborzongatóbb helyei

A világ leghátborzongatóbb helyei

Te melyiket fedeznéd fel a legszívesebben?

A legjobb őszi programok Magyarországon

A legjobb őszi programok Magyarországon

Várnak a belföldi kalandok!

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Skóciában büntetik a részeg tehénlovaglást

Ismerd meg Európa legfurcsább törvényeit!

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Öt város, ahova olcsón utazhatsz szeptemberben

Olasz, görög, német és izraeli várost is felfedezhetsz, ha nem akarsz sokat költeni a repülőjegyre.

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Csodás helyek, ahova csak engedéllyel szabad belépni

Tizenöt különleges hely, ahova nem mehet bárki.

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

A legjobb belföldi kirándulóhelyek

Ezekre a helyekre mindenképpen érdemes ellátogatni egyedül, a barátokkal vagy az egész családdal!

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Tippek, hogy olcsóbb legyen az utazás

Így spórolhatsz az utazásszervezésen!

Tanácsok egyedül utazóknak

Tanácsok egyedül utazóknak

Erre a tíz dologra mindenképpen figyelned kell, ha egyedül vágsz neki a nagyvilágnak!

http://ujhazak.com