Az Egyházak Világtanácsának főtitkára Magyarországon tájékozódott a migránsok helyzetéről

Magyarországra látogatott Olav Fykse Tveit, az Egyházak Világtanácsának (EVT) főtitkára, hogy tájékozódjon a migránsok helyzetéről és a közöttük végzett egyházi szolgálatról, valamint a kormányzati szerepvállalásról - közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) vasárnap az MTI-vel.

Olav Fykse Tveit szombati egynapos látogatása során találkozott Fabiny Tamás diakóniai kapcsolatokért felelős evangélikus püspökkel, Veres Andrással, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia megválasztott elnökével és Bogárdi Szabó Istvánnal, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnökével - olvasható a MEÖT közleményében.

emmi

Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hivatalában fogadta az EVT főtitkárát.

Azt írták: Olav Fykse Tveit látogatása végén nagyra értékelte az egyházak és a magyar kormány szerepvállalását a migránsok és menekültek között végzett feladatok ellátásában. Elmondta, hogy a külföldi sajtó más képet mutatott a magyar helyzetről, mint amit az általa vezetett delegáció tapasztalt.

Az EVT főtitkára ígéretet tett arra, hogy a nemzetközi szervezetek a jövőben valamilyen formában segítik a Magyarországon átvonuló menekültek közötti egyházi szolgálatot - tették hozzá.

A genfi székhelyű EVT magyarországi szervezete az 1943-ban alakult MEÖT. A MEÖT széles körű nemzetközi kapcsolatokat tart fenn öt kontinens nemzeti egyháztanácsaival és nemzetközi egyházi szervezeteivel, és koordináló szerepet vállal a magyar egyházak nemzetközi munkájában.

A MEÖT-nek tizenegy tagegyháza van, és számos felekezet - például a Magyar Katolikus Egyház - együttműködő státussal vesz részt a munkájában.

MTI

Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com