Erdő Péter: ha elfelejtjük a családot, az életünket felejtjük el

Ha elfelejtjük a családot, az életünket felejtjük el - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek vasárnap, a szent család ünnepén tartott szentmisén a budapesti Szent István-bazilikában.

Erdő Péter beszédében kiemelte: a család fogalmát ma sokan kerülik, sokan gondolják, hogy "korszerűtlen, csupán a társadalom által megalkotott régi intézményt jelöl, amelyet kényünk-kedvünk szerint, mondjuk többségi alapon vagy ideológiák mentén újragondolhatunk, másképp határozhatunk meg, sőt talán el is felejthetünk".

Vagy ő?

"Ám ha ezt elfelejtjük, akkor az életünket felejtjük el, mert a család nem emberi alkotás, hanem a teremtő Isten tervének a része" - figyelmeztetett.

Kifejtette: a család intézményét Isten alkotta, és ő határozta meg alaptörvényeit. Ez tehát nem a pápa vagy az egyház, de nem is a világi közvélemény vagy a hatalmak tetszésétől függ. A házasság és a család - idézte a Katolikus Egyház Katekizmusát - a házastársak javára, gyermekek nemzésére és nevelésére van rendelve.

Ez azt jelenti, hogy "nem mi, nem a házastársak döntik el, hogy mi legyen a tartalma a családnak, vagy mi legyen a házasság jelentése, hanem mindez előre meg van határozva" - tette hozzá Erdő Péter.

"Az Úr a családban felragyogtatja arcát, mert a házastársak egymásban Krisztust látják, a gyerekekben pedig - mint új emberekben - az Isten képére teremtett emberi lényt" - fogalmazott a bíboros.

Erdő Péter szólt arról is, hogy a család élete belső, szüntelen dinamizmus, a nap mint nap "apróbb-nagyobb önmegtagadások és áldozatok árán megharcolt szeretet körforgása". Ezért a gyermek elfogadása és szerető nevelése is a házasság és a család belső logikájából és lényegéből következik. Ez a szeretet kívánja meg a férfi és a nő egyenlő méltóságát is - tette hozzá.

A bíboros felidézte: az októberi, a családról szóló püspöki szinódus az egész világ püspökeinek tapasztalata alapján állapította meg, hogy mindenütt léteznek családokból álló közösségek, amelyek segítik egymást, sőt, másokat is. Ezek a közösségek be tudják fogadni a sérült vagy csonka családban élőket, van mondanivalójuk a magányosak számára is.

"A családban élő szeretet mindig túláradó erőt is jelent" - mutatott rá.

"Ha van belső logikája a reménytelenségnek, a bezárkózásnak, a félelemnek vagy az önzésnek, akkor még inkább van ilyen logikája és energiája az Isten szándéka szerint való személyes szeretetnek" - fogalmazott Erdő Péter.

MTI

Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com