• -6 ℃ / 2 ℃

Ferenc pápa: árva és lelki analfabéta a mai világ

Lelki megújulást szorgalmazott Ferenc pápa a kortárs emberiség lelki magányával szemben vasárnap a Szent Péter-bazilikában bemutatott pünkösdi misén.

A katolikus egyházfő homíliájában kijelentette, hogy korunkban is számos jele van az emberiség árvaságának: "az a belső magány, amelyet tömeg közepén is érzünk és néha egzisztenciális szomorúsághoz vezet; az az Istennel szemben feltételezett önállóság, amelyet ugyanakkor a közelsége iránti sóvárgás kísér; az az elterjedt lelki analfabetizmus, amely miatt képtelenek vagyunk imádkozni (...); az a nehézség, hogy a másikban testvérünket lássuk meg".

ferencpapa2

Hangsúlyozta, hogy a testvériség "az ember DNS-ének része": "az egymás közötti különbségeknek növelniük kell a közös testvériséghez tartozás örömét".

Ferenc pápa "újjászületést" sürgetett. A keresztényekért, a bajban levő családokért és közösségekért imádkozott. Az egyházfő vasárnapi Twitter-üzenetében is azt kérte, hogy a Szentlélek "szabadítson meg minden zárkózottságtól".

A hívőkkel teli Szent Péter-bazilika főoltárán bemutatott misén a kúria legidősebb papjai koncelebráltak Ferenc pápával. Mindannyian a pünkösdkor szokásos piros színű miseruhát viselték.

Pünkösdhétfő Olaszországban nem piros betűs ünnep az 1969-es liturgiai naptárreform óta, amelyhez nem minden európai ország csatlakozott.

Vörös húsvétnak is nevezik olaszul a pünkösdöt, vagy rózsásnak, mivel egészen a múlt századig az olaszországi templomokban a pünkösdi szentmisén rózsaszirmokat hullajtottak a hívők fejére - ez jelképezte a Szentlélek alászállását. A hagyomány a római Pantheonban elevenedett fel vasárnap délben, amikor az ókori római épület tetején levő lyukból a tűzoltók piros színű rózsaszirmokat hullattak le 43 méter magasból.

Jelentős ünnepnek számít a pünkösdöt követő Corpus Domini, vagyis úrnapja: Ferenc pápa május 26-án a lateráni Szent János-bazilikában mutat be misét, majd innen Róma utcáin körmenetet vezet.

MTI

Hozzászólások

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után felnyitották a Jézus sírja fölötti márványlapot

Több száz év után először felnyitották a Jézus sírja fölött elhelyezett márványlapot a sír fölé emelt szentély restaurálása során - közölte vasárnap a Háárec című izraeli újság honlapja. A tizenhat...

Ferenc pápa: a migrációra egyedüli megoldás a szolidaritás

Ferenc pápa: a migrációra egyedüli megoldás a szolidaritás

A bezárkózás nem jelent megoldást, a migrációra egyedül a szolidaritás útja a megoldás - jelentette ki Ferenc pápa a római Szent Péter téren tartott szerdai általános audiencián. A szavait az esős ...

Az iraki Moszulért imádkozott Ferenc pápa

Az iraki Moszulért imádkozott Ferenc pápa

Az iraki Moszul városának lakosságához intézte szavait és imáját Ferenc pápa a Szent Péter téren vasárnap délben. Az Úrangyala-imádság (Angelus) előtt mondott beszédében a katolikus egyházfő drámai...

Erdő Péter: Mindszenty szerepvállalása csak a hitén keresztül érthető meg

Erdő Péter: Mindszenty szerepvállalása csak a hitén keresztül érthető meg

Mindszenty József történelmi szerepvállalása csak a hitén keresztül érthető meg - mondta Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek csütörtökön az MTI-nek. Erdő Péter azután beszélt erről, hogy ...

IKSZ: ne tűnjenek el a keresztény gyökerek!

IKSZ: ne tűnjenek el a keresztény gyökerek!

A keresztény gyökerek megőrzésének fontosságát hangsúlyozta a Junge Union, a CDU és a CSU - a német kereszténydemokrata kormánypártok - ifjúsági szervezetének éves kongresszusán a németországi Paderbo...

Elsősorban zenei programokat kínálnak a Kolozsvári Zsidó Napokon

Elsősorban zenei programokat kínálnak a Kolozsvári Zsidó Napokon

Elsősorban zenei programokkal várják a csütörtökön kezdődő második Kolozsvári Zsidó Napokon a közönséget. A négynapos rendezvénysorozatot csütörtök este a kolozsvári zsinagógában nyitják meg, ahol ...

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben megkezdődik a jóm-kipúr ünnep, egy napra megáll az élet

Izraelben kedd délután megkezdődik a huszonöt órán át tartó jóm-kipúr, a zsidó vallás legnagyobb ünnepe, az engesztelés napja, amikor megáll az élet az országban, és az emberek másnap estig böjtölnek ...

Magyar ünnepi misét mutattak be a Szent Péter bazilikában

Magyar ünnepi misét mutattak be a Szent Péter bazilikában

Sárközy Júlia, az MTI tudósítója jelenti: Európa csak akkor volt igazán egységes, amikor keresztény volt - mondta Angelo Comastri bíboros a Magyarok Nagyasszonya ünnepnapján a Szent Péter bazilikában ...

Felszentelték a gazdagréti Szent Angyalok-templomot

Felszentelték a gazdagréti Szent Angyalok-templomot

Huszonhat évvel az alapkőletétel után szombaton felszentelte a gazdagréti Szent Angyalok-templomot Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek.Erdő Péter a szertartáson felidézte: az 1980-as években...

Ferenc pápával találkozott a Mazsihsiz elnöke

Ferenc pápával találkozott a Mazsihsiz elnöke

A közelgő zsidó újév, a ros hásáná alkalmából Ferenc pápa hétfőn a Vatikánban fogadta a Zsidó Világkongresszus (WJC) küldöttségét, köztük Heisler Andrást, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségén...

http://ujhazak.com