Gyalogos zarándokutakat építenek ki Rómában a decemberben kezdődő szent évre

Négy útvonalon juthatnak el a Szent Péter térre a Rómába érkező zarándokok a Ferenc pápa által meghirdetett szent évben. Minden útvonalon csak gyalog lehet közlekedni a többi római bazilika érintésével.Vatikán

Az első két zarándokút a Santa Maria Maggiore és a lateráni Szent János bazilikától indul a legnagyobb római bazilikaként ismert Szent Péter székesegyházig. A harmadik az Örök Város szívét, vagyis a Capitolium dombját érinti, a negyedik a római belváros templomainak útvonalán jut el a Vatikánig.

Vatikán - Svatopetrské námìstí - bazilika sv. Petra, papež Jan Pavel II. - úmrtí, ostatky - fronta

Ferenc pápa akarata szerint az irgalmasságnak szentelt szent év, amely december 8-án kezdődik el a Szent Péter bazilika kapujának megnyitásával, az alázat jegyében zajlik majd - a zarándokok közlekedését illetően is.

A 2000-es jubileumi szent évben a Rómába érkezőket turistabuszok szállították minél közelebb a Szent Péter térhez. Most viszont azt szeretnék, ha minél többen kelnének át gyalogosan Rómán egészen a Vatikánig.

A négy gyalogos útvonal a középkori zarándokutak nyomát követi és mindegyik az Angyalvárral szembeni hídon vezeti át a Szent Péter térre igyekvőket. Ez az egyetlen római híd, amely már az 1300-ban tartott, legelső szent évben is állt.

A gyalogos utak kiépítése a járdák szélesítésével, útjelzésekkel és új gyalogos átkelőkkel nyolcszázezer eurós (több mint 240 millió forint) költséget jelent Róma városának. A 15 évvel ezelőtti szent évben mintegy harmincmillió zarándok érkezett Rómába.

A város a kerékpárral érkezők fogadására is készül: a következő hónapokban új kerékpárutak kiépítését kezdik meg. A cél egy úgynevezett kerékpáros körgyűrű kiépítése, amely 44 kilométer hosszan halad Róma körül.

A gépjárműforgalom teljes kizárásával gyalogos övezetté akarják változtatni az ókori Via Appia útját is. A gyalogos- és kerékpárforgalom első számú támogatója Ignazio Marino római főpolgármester, aki kizárólag két keréken hajt az olasz fővárosban, autót nem használ.

MTI

Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com