Heisler András marad a Mazsihisz elnöke

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) ismét Heisler Andrást választotta a szervezet elnökévé vasárnapi tisztújító közgyűlésén.

A 116 szavazó közül a jelenlegi elnökre, Heisler Andrásra 78-an voksoltak, Horovitz Tamás, a Debreceni Zsidó Hitközség (DZSH) elnöke 37 szavazatot kapott, egy szavazat érvénytelen volt. A másik két jelölt, Feldmájer Péter, a Mazsihisz alelnöke és Weisz Péter, a Gyöngyösi Zsidó Hitközség elnöke a szavazás előtt visszalépett.

Download

Heisler András 2013. június óta áll a szervezet élén, mostani megbízatása négy évre szól.

Az ügyvezető igazgatói posztra a tisztséget jelenleg betöltő Kunos Péter volt az egyetlen jelölt. A leadott 111 szavazatból a 13 érvénytelen kivételével valamennyi szavazat őt támogatta. Kunos Pétert 2014 júliusában választották meg a Mazsihisz ügyvezető igazgatójának.

Heisler András a szavazás előtt mondott beszédében hangsúlyozta: az általa képviselt stratégia az, hogy a Mazsihisz erős, nagyon öntudatos és független szervezet legyen. Ennek a stratégiának "van hozadéka", hiszen "kemény kiállásuk ellenére" kaptak a kormánytól olyan gesztusokat, amilyeneket korábban nem tudtak volna elképzelni.

A Mazsihisz elnöke szerint létezik egy másik stratégia is, amely "lágyabb, finomabb" módon közelít a hatalomhoz, ezáltal remélve különböző javakat.

Ez a stratégia is eredményes, hiszen a DZSH fel tudta újítani a zsinagógáját és annak környezetét. A két stratégia között azonban fontos különbség van - figyelmeztetett -, az egyik független, a másik alattvalói státuszt biztosít a Mazsihisz számára.

Horovitz Tamás a választás előtt arról beszélt, a DZSH elnökeként nyolc év alatt elérte, hogy a debreceni közösség minden téren megújult.

A fejlesztések során pedig együttműködtek, ha kellett nemzetközi szinten, ha kellett a városvezetéssel, vagy éppen az Európai Unióval. Úgy fogalmazott: "mindenkivel tárgyalóasztalhoz ültünk, mert egy célunk volt, építeni a zsidóságunkat. Mára pedig elértük, hogy jó zsidónak lenni Debrecenben".

A DZSH elnöke felidézte, hogy fellépett a holokauszttagadó képviselők ellen, és azt ígérte, ha megválasztják, a Mazsihisz elnökeként sem fogja tűrni a zsidó közösség elleni támadásokat.

MTI

Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com