Ikonosztázszentelés az Istenszülő Oltalma görög katolikus templomban Hajdúszoboszlón

Az érsek-metropolita beszélt a templomba járás fontosságáról, kijelentve: a fiatalokat annyi minden elcsábítja, többek között a kábítószer, ami miatt eltékozolják az értékeket, az Istentől kapott kegyelmet. Kocsis Fülöp egyúttal hálát adott az ikonosztáz készítőjének és adományozójának.

A jelenlévők figyelmébe ajánlotta, hogy "ne maradjon ki életükből vasárnaponként a templomba járás, mert nélküle nem tudják megélni az Istenhez való tartozást, hiszen ez a legfontosabb hely életünkben.



" Fekete András, a hajdúszoboszlói parókia parókusa méltatta az ikonfestőt, aki a végtelenben gondolkodik, Isten embereként pedig annak kedvében jár. A szent liturgián részt vett Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője, Mikola István biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésért felelős államtitkár és Latorcai Csaba, kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár.

MTI

Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com