Zarándokhelyet szeretnének létrehozni Veszprémben a szerzetesrendek

Zarándokhelyet szeretnének létrehozni Veszprémben a szerzetesrendek az egykori veszprémvölgyi görög apácakolostornál - erről Janka Ferenc görögkatolikus lelkész beszélt szombaton az M1 aktuális csatorna műsorában.veszprémvölgyi görög apácakolostorA veszprémi parókus az Apácavölgy elnevezésű, szombaton kezdődött, kétnapos konferencia helyszínén azt mondta, a rendezvény célja, hogy a szerzetesek megmutassák, a kolostorromok nemcsak a múltról szólnak, hanem üzennek a mai emberek számára is.

Elmondta, a Hét Domb Egyesület, a Szent László Plébánia és a Veszprémi Görögkatolikus Lelkészség által szervezett rendezvényen bemutatkozó szerzetesrendek elhozták az általuk előállított termékeket is, így például a jezsuiták könyveiket, míg a ciszterci nővérek lekvárjaikat és szörpjeiket.

A konferencia szombat reggel bizánci liturgiával kezdődött, és a vasárnap estig tartó rendezvényen a meghívó szerint egyebek mellett a szerzetesség küldetéséről, a mai világban való elköteleződésről lesz majd szó.

(Forrás: MTI)

Hozzászólások

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

A saját apja tette pokollá a kamaszlány életét

Sokkoló történetek ördögűzésekről.

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Mágikus gyűrűvel hajtotta uralma alá a démonokat Salamon

Ismerd meg a legmegdöbbentőbb apokrif iratokat!

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

4 éves kislány gyógyult meg Andocs szent vízének hála

Ismerd meg Magyarország szent helyeit!

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Meglepő, kevésbé ismert érdekességek Jézusról

Ezeket a dolgokat talán te sem tudod a Messiásról.

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Áldott látogató találhatja meg a paradicsom kulcsát a Zenkoji Szentélyben

Ismerd meg a világ legkülönlegesebb szentélyeit!

A Vatikán sötét titkai és bűnei

A Vatikán sötét titkai és bűnei

20-szor nagyobb a bűnözési ráta a világ legkisebb államában, mint más országokban.

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Titkos tárgyakat őrizhetnek a Vatikánban

Szent Péter csontjai, a Kronovizor, de Jézus létezésének bizonyítékai is ott lehetnek a rejtett archívumban.

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ezeket a szabályokat tartsd be, ha a nyaralásod alatt templomba látogatsz!

Ne sértsd meg az egyes vallások követőit azzal, hogy nem tartod be az előírásokat!

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre

Sinéad O'Connor áttért az iszlám hitre.

10 megtörtént csoda

10 megtörtént csoda

Több tízezer szemtanúja volt a félelmetes, mégis csodálatos eseményeknek.

http://ujhazak.com