Szemző Tibor multimédiás filmzene-koncertje a BMC-ben

Multimédiás koncerten mutatja be az 1945 című új magyar film zenéjét Szemző Tibor április 15-én szombaton a Budapest Music Centerben (BMC)."Mérhetetlenül meg vagyok fertőzve a filmmel. Munkáim zenei darabok, amelyekben nagyon fontos a narratív elem, nem kevésbé a képi szólam, úgyis mondhatnám, hogy a zene felől készítek filmet" - idézte Szemző Tibort a szervezők által az MTI-hez eljuttatott közlemény. Az 1945 - Film a hangok felől című koncerten Szemző társai a Moment's Notice Trió tagjai lesznek, akik számos európai és tengerentúli koncert után először állnak hazai színpadon. A zenekarban ifj. Kurtág György billentyűs hangszereket és elektronikát szólaltat meg, Lukács Miklós cimbalmon játszik, Gőz László pedig harsonán és kagylókon.

Az előadás egyfajta élő továbbgondolása, kitágítása a Török Ferenc által rendezett film zenei világának, Szemző narrátorként kalauzolja a koncert közönségét. Az akusztikus élményt a film néhány főszereplőjének jelenléte emeli, Angelus Iván táncművész és Nagy Marcell operatőr rögtönzött akciói idézik meg a film atmoszféráját. Az est vizuális hátterét Ragályi Elemér fekete-fehér képsorainak filmbeli részletei és kimaradt kockái, illetve korabeli fotográfiák erősítik. A látványt és a színpadi jelenlétet Török Ferenc rendezi egységes egésszé.


Szemző Tibor a hetvenes évek közepétől törekszik arra, hogy a megszokott zeneszerzői formavilágtól távolabb eső, egyéni hangot dolgozzon ki. Bár készít filmeket, színpadi műveket, installációkat, szerez zenét, művészetének lényege a finom visszafogottságot mutató filmzenéin keresztül érthető meg. Az 1945 című fekete-fehér alkotás a második világháború utáni első nyáron játszódik egy magyarországi faluban, ahol az emberek felejteni akarják a világégés borzalmait és örömre, új kezdetre, gyarapodásra vágynak. Azonban a jegyző fiának esküvője napján megjelenik két ortodox zsidó, akikről senki sem tudja, hogy mit akarnak.


A mozi Szántó T. Gábor Hazatérés című elbeszélése alapján készült, a forgatókönyv a szerző és a rendező közös munkája, a főszerepet Rudolf Péter alakítja, az operatőr Ragályi Elemér volt. A Magyar Nemzeti Filmalap 316 millió forintos támogatásával készült alkotást április 20-tól vetítik a mozikban.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Balul elsült fesztiválok

Balul elsült fesztiválok

Rémálommá vált tömegrendezvények.

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Ezeket a dolgokat talán még nem tudtad Michael Jacksonról

Érdekességek a popsztárról, aki most lenne 65 éves.

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Híres zenészek, akik színészként is remek alakítást nyújtottak

Ismered meg a legnagyobb filmszerepeket, amelyekben zenészek csillogtatták meg a színészi tehetségüket!

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Egyszerre szidják és istenítik a 40 éve indult Music Televisiont

Sokan a pop-rock műfaj megmentőjeként, míg sokan mások a műfaj gyilkosaként tekintenek csatornára.

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

A Simpson családdal jósolta meg a saját jövőjét Lady Gaga

Érdekességek a 35 éves díváról.

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Kifejező eszközként tekint a zenére Báder Roland és Báder Antal

Ismerd meg Kömlő fiatal tehetségeinek első munkáját!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

Így tette tönkre a média Britney Spearst!

A nemrég bemutatott dokumentumfilm hatására egyre többen kérnek bocsánatot az énekesnőtől.

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

FBI nyomozás indulhat Marilyn Manson ellen

Teljesen tönkreteheti a zenész karrierjét a legújabb botrány.

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Videóklipnek köszönhetően talált egymásra Britney Spears és Sam Asghari

Sztárpárok, akik videóklip forgatásán találkoztak.

Michael Jackson fehér akart lenni?

Michael Jackson fehér akart lenni?

A legelképesztőbb összeesküvés-elméletek, amelyek a popkirállyal kapcsolatban láttak napvilágot.

http://ujhazak.com