Törökország további terrorellenes lépéseket akar látni Svédországtól és Finnországtól NATO-tagságuk érdekében

Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter szerdán Bukarestben azt mondta, hogy Törökország további konkrét lépéseket akar látni Svédországtól és Finnországtól a terrorizmus elleni harc terén NATO-csatlakozásuk érdekében.Cavusoglu a NATO külügyminiszteri találkozója keretében kedden egyeztetett svéd és finn hivatali kollégájával. Mint szerdai sajtótájékoztatóján elmondta: arra hívta fel tárgyalópartnerei figyelmét, hogy a bűnözők kiadatását, a terroristák vagyonának befagyasztását, az országban folytatott terrorista tevékenységek beszüntetését illetően Ankara még nem látott konkrét lépést.
    

A török diplomácia vezetője elismeréssel nyilatkozott az új svéd kormányról. A stockholmi vezetés az előzőhöz képest "eltökéltebb és őszintébb" a terrorizmus elleni harc tekintetében - mutatott rá. "A törvényeken változtattak, alkotmányt módosítottak, ez mind pozitív lépés, de látnunk kell ezek végrehajtását" - fogalmazott. A NATO-tag Törökország korábban azért vétózta meg Svédország és Finnország csatlakozását a szövetséghez, mert szerinte Stockholm és Helsinki a török vezetés által terroristának tartott csoportokat támogat. Egyebek között a Kurdisztáni Munkáspártot (PKK), amely 1984 óta folytat fegyveres felkelést Törökországban, és amelynek határon túli tevékenységeire is súlyos nemzetbiztonsági fenyegetésként tekint Ankara.
    

Ulf Kristersson svéd kormányfő november eleji ankarai látogatása alkalmával kijelentette: Svédország be fogja tartani Törökországnak tett összes vállalását a NATO-csatlakozás érdekében.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com