Szerző: Ancsy
itt:
közlekedés
Budapest felé sem lesz felújítás nyáron az M7-esen - közölte az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. pénteken az MTI-vel.
Még szorosabb együttműködés várható a jövőben a magyar és az afrikai olimpiai mozgalmak között a kölcsönös tiszteletre alapozva - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Dunakeszin.
Huszonkét hazai cselgáncsozó szerepel a pénteken rajtoló budapesti világbajnokságon, ahol 93 ország képviselői lépnek tatamira.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Nicolas Sarkozy korábbi francia köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést Párizsban - tájékoztatta az MTI-t a Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály.
Tizenkilenc játékos utazik a férfi vízilabda-válogatott olasz-horvát világbajnoki felkészülési túrájára.
A magyar labdarúgó-válogatott 19.30-kor kezdődő, svédek elleni barátságos mérkőzésére az utolsó ezer jegy vár gazdára Sipos Jenő, a magyar szövetség szóvivője szerint.
Szerző: Ancsy
itt:
Külföldi politika
A béke melletti kiállás összekapcsolja Magyarországot és az Egyesült Államokat - jelentette ki Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára washingtoni tárgyalásait összegezve kedden.
Nem elég a veszteségekről megemlékezni, látni kell azt is, hogy milyen ereje van a magyar nemzetnek - mondta Illés Boglárka, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára Washingtonban.
Faragó Luca ifjúsági és junior Európa-bajnok kézilabdázó az Európa-liga-címvédő német Thüringer HC csapatához igazolt.
A Vajda-Papír 2025-ben bővülést tervez, kapacitásnövelő beruházáson és a külpiaci pozícióinak további erősítésén dolgozik - közölte a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) is jelen lévő társaság az MTI-vel kedden.
A Nemzeti Sportfejlesztési és Módszertani Intézet (Sportintézet) a hagyományoknak megfelelően az idei évben is meghirdeti fotóművészeti alkotások számára Ezüstgerely Művészeti Pályázatát, melynek ezúttal Út a csúcsra a címe.
Folytatódik Magyarország meghallgatása a 7-es cikk szerinti eljárás keretében, ez már a nyolcadik alkalom, de a lényeg mit sem változott: ez az eljárás továbbra is a politikai hisztériakeltés és a nyomásgyakorlás eszköze - nyilatkozta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.