Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Meglepetéssel fogadták az MTI-nek nyilatkozó elemzők az infláció májusi lefékeződését a várt gyorsulás helyett.
A magyar kormány Svájcot stratégiai kutatás-fejlesztési és innovációs partnernek tekinti, és Magyarországon is szeretnék megteremteni a svájcihoz hasonló kutatási rendszert és feltételeket - jelentette ki Horváth Péter innovációs államtitkár.
Javult a nemzetközi befektetői hangulat, így iránykereséssel, illetve enyhe emelkedéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) kedden az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
Májusban 1,8 százalékosra lassult a fogyasztói árak éves emelkedése az áprilisi 2,1 százalékról, áprilishoz képest átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Jelentős adótartozás miatt több mint 180 millió forint értékben foglaltak le vagyontárgyakat egy játékkereskedőnél: a pénztárgép és a széf tartalma mellett az árukészlet jelentős részét is végrehajtás alá vonták - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Alig változott a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Jelentős veszteségekkel indították a hétfői kereskedést a vezető európai részvénypiacok, miután a befektetői hangulatot egyszerre terhelték a tartósan magas kamatokkal kapcsolatos várakozások és a Közel-Keleten kiéleződő geopolitikai feszültségek.
A vagyonnyilatkozati rendszer felülvizsgálata elengedhetetlen.
Alig változott hétfő reggelre a forint árfolyama a péntek délutáni jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
A világ dollármilliomosainak száma 7,9 százalékkal 25,3 millióra emelkedett tavaly - áll a Capgemini pénzügyi tanácsadó cég éves jelentésében.
Az OPUS GLOBAL Nyrt. 20,11 forint osztalékot fizet részvényenként - közölte a társaság a tőzsde honlapján pénteken.