Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Baleset okozását követően maradjon a helyszínen!

Győr-Moson-Sopron vármegye közútjain az elmúlt időszakban több olyan személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt, amelyek bekövetkezése után az okozó a helyszínt megállás és segítségnyújtás nélkül elhagyta.

Osztrák és magyar rendőrök együttműködésével fegyveres rablások elkövetőjét fogták el Vasban

Vas vármegyei és osztrák rendőrök együttműködésével fogták el azt a 46 éves magyar férfit, akit egy körmendi rablási kísérlettel és egy ausztriai fegyveres rablással gyanúsítanak.
Egy jogesettár volt a rovásán

Egy jogesettár volt a rovásán

Hétszeres körözöttet fogtak el a kispesti körzeti megbízottak.

Kábítószer-terjesztő bűnbandákat számoltak fel a rendőrök Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében

Két kábítószer-terjesztő bűnbandát számoltak fel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) munkatársai Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében. A hét települést érintő akció során tizenhat embert állítottak elő.

Megöltek egy férfit a Bács-Kiskun vármegyei Császártöltésen

Emberölés gyanúja miatt két férfit vett őrizetbe a rendőrség egy császártöltési férfi megölése kapcsán - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu-n.
Törökből örökbe

Törökből örökbe

Kezelje fenntartással a túl jól hangzó ajánlatokat, hogy ne váljon csalók áldozatává!

Emberölés miatt keresnek egy 41 éves férfit

Emberölés miatt elfogatóparancsot adott ki a rendőrség egy 41 éves férfi ellen, aki a gyanú szerint megölte a feleségét - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerdán.
A rendőrség soha nem kér ilyet

A rendőrség soha nem kér ilyet

Álrendőr csapott be egy kunmadarasi nyugdíjast.
Béren kívüli marihuána

Béren kívüli marihuána

A budapesti nyomozók gyanúja szerint pénz helyett kábítószerrel fizethette ki egy munkását egy kőbányai férfi – őrizetbe vették.

ORFK: 4951-en érkeztek Ukrajnából kedden

Az ukrán-magyar határszakaszon 4951-en léptek be Magyarországra kedden - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szerdán az MTI-t.
Megverték és megfenyegették szomszédjukat

Megverték és megfenyegették szomszédjukat

A várpalotai rendőrök elfogták egy 28 éves férfit és 25 éves társát.

BRFK: 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök a húsvéti ünnep alatt

A rendőrök csütörtök estétől kedd reggelig 75 ittas vezetőt szűrtek ki a forgalomból - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police. hu oldalon.