• -2 ℃ / 7 ℃

A menekültválság nyomta rá bélyegét az idei esztendőre Ausztriában

Az Ausztriát elözönlő menekülthullám az év végére növelte a lakosság aggodalmát, ezért az osztrákok egyre határozottabb politikai választ várnak a koalíciós kormánytól, amelynek idén több mint háromszor annyi menekült elhelyezéséről és integrációjáról kell gondoskodnia, mint tavaly.

Ugyan az év első felében folyamatosan befogadóhelyek után kutattak az osztrák illetékesek, az ősz eleji menekülthullám, a határmentére naponta érkező több tízezer ember és az embercsempészek elleni küzdelem mégis nem várt kihívás elé állította az osztrák hatóságokat.

Austrian Chancellor Faymann gestures during a news conference in Vienna

Az A4-es autópályán Pándorfalu (Parndorf) közelében augusztus 27-én találták meg azt a hűtőkocsit, amelyben embercsempészek megbízásából 71 menekültet szállítottak összezsúfolva a magyar-szerb határról Magyarországon át Ausztriába. A tragédiának iraki, afganisztáni, szíriai és iráni áldozatai voltak, a menekültek már a magyarországi útszakaszon meghaltak, az áldozatoknál oxigénhiányos állapot lépett fel, és megfulladtak.

Ausztria az esetet követően szeptember 16-tól bevezette a határellenőrzést, amely jelenleg is érvényben van. A minisztérium azzal indokolta a döntést, hogy a menekültcsoportok sorozatos érkezése miatt a határátkelők biztonsága ellenőrzés hiányában nem garantálható.

Miután a magyar kerítésépítés megkezdése az osztrák politikusok heves bírálatait váltott ki, október végén Werner Faymann osztrák kancellár arról beszélt, hogy határozottabb szabályozásra és a határtérség "műszaki biztosítására" van szükség a menekültáradat ellenőrzésére. A kancellár szerint különbséget kell tenni aközött, hogy valaki határkerítést vagy - mint fogalmazott - "kaput épít oldalsó szárnyakkal".

A november közepén bejelentett tervek szerint Ausztria mintegy négy kilométeres, helyenként 2,5 vagy négy méter magas kerítést épít a stájerországi Spielfeldnél a menekültek szabályozott áthaladása érdekében. Azonban mivel nem tudtak hiánytalanul megegyezni az érintett szakasz földtulajdonosaival, "lyukas lesz" vagyis több száz méteres szakasz hiányzik majd a kerítésből, amely várhatóan január elejére készül majd el.

Az átkelőhöz terelőközpontot is építenek, amely karácsony után teszt jelleggel kezdi meg működését. A tervek szerint a migránsok haladását terelőkordonok irányítják, családok, illetve nemek szerint osztják szét őket. A beutazási ellenőrzés után vagy visszafordítják vagy ellátják és továbbutaztatják a migránsokat egy ausztriai befogadóállomásra.

A szeptemberben tartott felső-ausztriai és az októberi bécsi választásokon egyaránt előretört a szigorú menekültügyi megoldásokat szorgalmazó Osztrák Szabadságpárt (FPÖ), amely jól jelezte az osztrákok igényét arra, hogy sokkal határozottabb politikai intézkedéseket várnak el a helyzet kezelésében.

Így ősz óta a kisebb kormánypárt, az Osztrák Néppárt (ÖVP) az eddiginél karakteresebb menekültügyi javaslatokkal áll elő, azonban a nagyobbik koalíciós fél, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) az emberi jogok hangsúlyozásával "puhább" intézkedéseket szorgalmaz.

A néppárt ősszel dolgozta ki a szigorított menekültügyi eljárás tervezetét, amely a kérelmezők számára szigorított, az eddigi öt év helyett legfeljebb három évig tartó időszakra szóló menekültstátust biztosítana, a családok egyesítését is feltételekhez kötné. Az előzetes tervek szerint kiutasíthatják a menekülteket az országból, ha az említett időszak letelte után már nem áll fenn a menekültkérelemre jogosító körülmény, ha viszont igen, akkor további két évre meghosszabbíthatnák a dokumentum érvényességét. Amennyiben ezek után sem javul az adott menekült anyaországában a helyzet, a státust már határozatlan időre biztosítanák.

Mivel az eredeti tervezetet heves bírálatok érték, egy új javaslat szerint nem a származási ország, hanem a menekültek eredményes integrációja, nyelvtudása és munkaerőpiaci beilleszkedése lehetne a hosszú távú befogadás szempontja. Az integráció hiánya esetén kiutasításról vagy kitoloncolásról is határozhatnak. Burgenland lesz az első tartomány, ahol januártól a menekültek az osztrák társadalmi értékekről és az integrációról szóló tanfolyamon vehetnek részt.

Szintén a néppárt által kezdeményezett államvédelmi törvény módosításáról is megállapodott az osztrák kormány. A törvénytervezet reményeik szerint megkönnyítené a feltételezett terroristák elleni küzdelmet. Az indoklás szerint az új törvény egyszerűbbé tenné a veszélyt jelentő csoportosulások és személyek kiszűrését, valamint a gyanúsítottak megfigyelését és az adatgyűjtést.

A legutóbbi felmérések szerint az osztrákok 80 százaléka aggódik az országot érintő menekülthullám miatt. A válaszadók több mint kétharmada tart nagyobb szociális konfliktustól vagy az iszlám terjedésétől, és csupán a válaszadók csaknem öt százalékának nincsenek személyes fenntartásai a menekültekkel szemben.

A lakosság hangulata a tehetetlenség és a túlterheltség érzése között ingadozik, egyharmada együttérez a menekültekkel, azonban nőnek az aggodalmak is. Főleg a hatalmas méretű embertömegtől, a politikai megoldások csődjétől, a társadalom iszlamizálódásától, valamint az erőszak és a bűncselekmények növekedésétől tartanak az osztrákok. Többségük nem fogadna be több menekültet és egyetért a határellenőrzéssel, ugyanakkor elégedetlenek az európai menekültügyi intézkedésekkel is.

MTI

Hozzászólások

Milliószor hallottuk már a csodás dalt, de nem mindenki tudta, hogy ő énekli – videó

Milliószor hallottuk már a csodás dalt, de nem mindenki tudta, hogy ő énekli – videó

Meglehet, hogy rengetegszer meghallgattad a Somewhere Over The Rainbow című dalt, de nem tudtad, hogy előadója Izrael“IZ” Kamakawiwo’ole.

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

A román Traian Băsescu Magyarországot háborúval fenyegette meg!

Azt üzenték Orbán Viktornak, hogy ne provokáljon, mert a románoknak is van tűréshatára.

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Az utolsó 900 kilométere Fidel Castronak! - Fidel Castrot így helyezték örök nyugalmába

Havannában kedd este búcsúztatták Fidel Castro-t egy nagygyűlés keretében. Kuba volt kommunista vezetője utolsó útján mintegy 900 kilométert tett meg, mindösszesen 4 nap alatt.

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

Az iszlám, lopakodó hódítása – videók

A magyar feliratos videók arról szólnak, egy volt muszlim Amerikában miként vélekedik az iszlámvallásról, illetve az USA számára mit jelent maga az iszlám.

Muszlimok zaklatják és terrorizálják a keresztény gyerekeket Németországban

Muszlimok zaklatják és terrorizálják a keresztény gyerekeket Németországban

Döbbenetes dolgokról számolt be egy lipcsei katolikus pap, aki muszlim és keresztény gyerekeket is tanít.

Segélyvonalat hívott, így mentette meg anyukája életét a 3 éves kislány

Segélyvonalat hívott, így mentette meg anyukája életét a 3 éves kislány

Egy három éves kislány elképesztő bátor és okos dolgot tett, mikor anyukája otthon összeesett.

Minden harmadik baba bevándorlók gyerekeként születik Nagy-Britanniában

Minden harmadik baba bevándorlók gyerekeként születik Nagy-Britanniában

A tömeges migráció növekedését mutatja, hogy Nagy-Britanniában már minden harmadik újszülött bevándorlók gyereke.

Fejlett ősi civilizáció technológiára bukkantak Abu-Szírben! – videók

Fejlett ősi civilizáció technológiára bukkantak Abu-Szírben! – videók

Megcáfolhatatlan bizonyítékokat találtak, amelyek alátámaszthatják, hogy ősi építők rendkívül precíz építőipari technológiát alkalmaztak.

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia elfogadta a muszlimellenes törvényt

Szlovákia keményen megnehezítette azt, hogy az iszlám hivatalosan elfogadott vallás legyen az országban.

Horrorfilmek 2017

Horrorfilmek 2017

Tizenhárom borzongató alkotás a következő évi moziprogramból.

http://ujhazak.com