A New Yorkban halottasházként működő hűtőkamionokról készült videókkal van tele az amerikai média

Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti: Az amerikai médiában egymást érik azok a mobiltelefonokkal készült képek és videók, amelyek a koronavírus-járvány miatt New Yorkban halottasházként működő hűtőkamionokról készültek.A város 45 nagy hűtőkamionhoz jutott, ezeket részben vásárolta, részben a szövetségi katasztrófa-elhárítási ügynökség (FEMA) küldte arra az esetre, ha a kórházak és a halottasházak már nem tudnák hol tárolni a holttesteket. Keddre a nagyváros valamennyi halottasháza megtelt, ezért felsorakoztatták a hűtőkamionokat. Nem tudni, kik készítették a mobiltelefonos képeket és videókat, de a nagy amerikai televíziós társaságok egymás után mutatták be, ahogyan óriási zsákokban helyezték el felpolcolva a holttesteket. Egy hűtőkamion 44 holttest tárolására alkalmas.

    
A városban közben nemcsak kórházak céljára emelnek sátrakat, hanem hűtött sátrakat állítanak fel halottasházak céljára is. Mind a hűtőkamionokat, mind a speciális sátrakat a nagy kórházak mellé telepítették - mondta el az amerikai közszolgálati rádiónak (NPR) Aja Worthy-Davis, a halottkémek New York-i irodájának szóvivője. Michael Lanotte, a New York államban lévő ravatalozók igazgatói szövetségének vezetője azt közölte, hogy a speciális kamionok és sátrak elengedhetetlenek voltak ahhoz, hogy az elhunytakat emberséges körülmények között őrizzék, amíg átszállíthatják őket a ravatalozókba.
   

New York államban szigorították a temetések rendjét is. Egyes temetőkben csakis az elhunyt közvetlen családtagjai, más sírkertekben pedig legfeljebb tízen vehetnek részt a búcsúztatáson. A Bloomberg News arról számolt be, hogy több amerikai tagállamban a kórházvezetők elbocsátással fenyegetik az orvosokat és az ápolókat, ha a sajtónak nyilatkozva panaszkodnak az egészségügyi berendezések vagy védőruhák hiányára, esetleg a munkakörülményekre. Sok egészségügyi intézményben pedig a vezetők előzetes engedélye nélkül nem is lehet nyilatkozni.     


A Bloomberg példákat is sorolt. Ming Lint, aki Washington állam egyik kórházának sürgősségi osztályán dolgozott orvosként, a múlt pénteken bocsátották el, mert nyilatkozott egy újságnak a Facebook közösségi portálon megjelent egyik bejegyzésről, amelyben valaki a vírustesztek és a védőfelszerelések hiányáról írt. Chicagóban egy ápolót azért rúgtak ki, mert e-mailben azt írta a kollégáinak, hogy hatékonyabb védőruhát akar, amikor szolgálatba áll. A manhattani Langone kórházban arra figyelmeztették a dolgozókat, hogy állásvesztéssel járhat, ha engedély nélkül nyilatkoznak.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com