Anglia öt legijesztőbb szellemtörténete

A britek mesterei az olyan rémisztő jelenségek elmesélésének, amelyeknek hatására többé nem merünk egyedül maradni a sötétben.bodminParanormális szempontból Anglia az egyik legnépszerűbb ország, hiszen szinte levegőt sem vehetünk úgy, hogy ahhoz ne kapcsolódna egy természetfeletti legenda, ráadásul ezek a történetek, mintha túl akarnák licitálni egymást, hiszen az egyik mendemonda rémisztőbb, mint a másik.

Angliából tehát a paranormális jelenségeket kutató turista biztos, hogy nem fog üres kézzel haza menni, emiatt nehéz meghatározni, hogy melyek a legijesztőbb legendák. A követkő öt történettel kapcsolatban annyi biztos, hogy a megismerésük után nem szeretnénk egyedül maradni az angol utcákon, épületekben, ha leszállt az éjszaka.

A Bodmin börtön szellemei: A legenda szerint egy nagyon gonosz szellem kísért a fegyházban. Ahogy belépünk a csoporttal a börtönbe, rögtön megcsaphat minket a hűvös levegő, s úgy érezhetjük, mintha jeges kezek érintenék meg a vállunkat.
A látogatók arról is beszéltek, hogy egy női szellem bolyong az épületben, de sokan gyerekek sikolyait is hallották.

A pokolkutyák: Az alvilág ebei nem az ember legjobb barátai, ezt számos kultúra legendája bebizonyította számunkra. Az angol pokolkutyák hivatalos neve a Dartmoor, ami már önmagában is ijesztő elnevezés.

A legendák szerint a pokolkutyák hatalmas, fekete, démoni szemű kutyák, akik azért jönnek, hogy megegyék a félőrült, meg nem született gyerekek lelkét. Éjjel bárki összefuthat velük, ami nagyon veszélyes, mert a pokolkutyák ok nélkül rátámadnak arra, aki sötétedés után kimerészkedik az utcára.
Ha pedig valakit elkapnak, akkor az áldozatot egy olyan ismeretlen vidékre viszik, ahonnan soha többé nem térhetnek vissza.

pokolAz Elvey farm szelleme: Állítólag Nagy-Britannia legkísértetiesebb helyének számít Pluckley, ami még a Világrekordok könyvébe is bekerült. A legenda szerint a XVIII. században egy Edwardt Brett nevű férfi annyira összekapott a nejével, hogy öngyilkossággal fenyegetőzött.

Brett utolsó szavai az volt, hogy „Meg fogom tenni”, s tényleg így tett, mert pár perc múlva agyonlőtte magát. Állítólag a férfi azóta is a farmon kísért, és az utolsó szavait suttogja újra, és újra.

Az ordító koponya: A XIX. században John Frederick Pinney úgy ment haza a bettiscombe-i otthonába egy nagy utazásról, hogy magával vitt egy rabszolgát, aki közölte, hogy nem fog nyugodni a lelke, ha a halála után nem kerül haza a holtteste.

Pinney nem hitt a rabszolgának, akinek a halála után sikolyok töltötték meg a közeli temetőt. Pinney ettől annyira megijedt, hogy kiásta a rabszolga maradványait, és haza vitte azokat, hogy a padláson tárolja.

Ezzel azonban csak azt érte el, hogy most már nem a temetőben, hanem a házban történtek furcsa dolgok. A sikolyok mellett, Pinneyt pechsorozat érte. A dolog furcsasága, hogy a mai napig arra kárhoztatták a férfi leszármazottait, hogy vigyázzanak az ordító koponyára.

ElveyA stoppos: 1979 októberében történt az a furcsa eset, amely még a sajtóban is megjelent. Egy Roy Fulton nevű férfi az egyik este hazaindult egy bárból, amikor meglátta az út mellett stoppoló, magányos alakot.

Fulton felvette az illetőt, majd továbbhaladtak. Eddig nincs semmi furcsa a sztoriban, ám néhány perccel később a sofőr megpróbált beszélgetni az utasával, aki nem akart diskurálni. Fulton végül feladta, és rágyújtott egy cigarettára.

Amikor pedig az utas oldali ülésre nézett, akkor rémülten vette észre, hogy eltűnt az utasa. A sofőr azonnal a fékbe taposott, és keresni kezdte a stoppost, ám hiába, az illető úgy eltűnt, mintha sosem létezett volna.

(Forrás: noiportal.hu)

Hozzászólások

Görbe Nóra hat év küzdelem után rákban vesztette el a férjét

Görbe Nóra hat év küzdelem után rákban vesztette el a férjét

Görbe Nóra már egy ideje eltűnt a nyilvánosság elől, mint kiderült fájdalmas oka volt erre.

Migránsok tömegei miatt összeomolhat az osztrák szociális ellátó rendszer

Migránsok tömegei miatt összeomolhat az osztrák szociális ellátó rendszer

Túl magas szociális juttatásokat kapnak a migránsok Ausztriában.

Embereket etetnek a földönkívüliekkel egy épülő titkos arizonai UFO-bázison!

Embereket etetnek a földönkívüliekkel egy épülő titkos arizonai UFO-bázison!

Nemrégiben szivárgott ki az eszelős dokumentum az emberevő földönkívüliekről.

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Kegyetlen dolgot tett kislányával a kínai férfi, hogy visszakapja feleségét

Apának nem nevezhető az a kínai férfi, aki szörnyű dolgot művelt gyerekével.

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Migránsok lakta negyedben törtek ki zavargások Stockholmban – videó

Stockholm migránsok lakta negyedében bevándorlók randalíroztak és gyújtogattak.

13 év után gondolta meg magát a sterilizált nő, aki újra szülni akart

13 év után gondolta meg magát a sterilizált nő, aki újra szülni akart

Leanne Drummond két gyereket szült a visszafordító műtét után, ami csak nagyon ritkán sikeres.

A Biblia szerint 2017-ben jön az apokalipszis?

A Biblia szerint 2017-ben jön az apokalipszis?

Alig éltük túl a február közepére jósolt világvégét, máris itt az újabb vészmadár.

Hátborzongató telefonhívások, amelyekre nincs magyarázat

Hátborzongató telefonhívások, amelyekre nincs magyarázat

Öt eset, amikor jobb lett volna, ha az emberek nem veszik fel a telefont.

Durván megalázta a kerekesszékes lányt a Ryanair személyzete

Durván megalázta a kerekesszékes lányt a Ryanair személyzete

A kerekesszékes lány sírva fakadt a reptéren, annyira durván bántak vele.

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Bill Gates szerint az emberiségnek a lehető leghamarább fel kell készülnie egy világméretű járványra.

http://ujhazak.com