BRFK: gondatlanság okozta a halálos tüzet a MOM Sportközpont tetején

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt nyomozást indítottak ismeretlen tettes ellen a MOM Sportközpont tetején történt hétfő esti tűzeset miatt, amelyben egy nyolcéves gyermek meghalt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kedden a rendőrség honlapján.A közlemény szerint a nyomozók megállapították, hogy a tűzeset előtt három testvér a közeli parkban játszott, és amikor az édesanyjuk egy közeli boltba ment vásárolni, közülük ketten a MOM Sportközponthoz mentek. A tizenegy éves fiú és a nyolcéves kislány felment a sportközpont lezárt tetejére, majd az ablakon bemásztak az ott lévő, használaton kívüli faházba és tüzet okoztak benne.

    
A gyorsan terjedő tűz elől megpróbáltak kimenekülni, de a kislány az épületben rekedt. A tűzoltók eszméletlen állapotban hozták ki az épületből, újraélesztését a mentők azonnal megkezdték, de a gyermek a szakszerű ellátás ellenére a helyszínen meghalt. Bátyját kórházba vitték, ahol a nyomozók meghallgatták. A tűzeset bekövetkezéséért harmadik személy büntetőjogi felelőssége eddig nem merült fel - írták.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com