Egy iPhone-nal fényképezték le a 453 éves szellemet - Kép!

Holly Hampsheir és az unokatestvére csak másnap jött rá, hogy mit sikerült lencsevégre kapniuk az angliai Hampton Courtben.szellemKorábban sokan meséltek arról, hogy az angliai Hampton Courtben található kastélyban rengeteg szellem megfordult. Ez nem meglepő, hiszen az ódon falak VIII. Henriknek és az uralkodó szerencsétlen feleségeinek adott otthont.

A szemtanúk elmondása szerint, a kastélyban felbukkant már maga VIII. Henrik, a kivégzett ötödik feleség, és rengeteg szolga szelleme, valamint Grey Lady, akit még sosem sikerült lefotózni, legalábbis eddig.

A képet egy 12 éves kislánynak, Holly Hampsheirnek köszönhetik szellemhívők, ugyanis az iskolás az iPhone-jával fotózott az épületben. Az egyik képen éppen a szintén 12 éves unokatestvére, Brook McGee látható és a szellem.

A lányok csak másnap jöttek rá, hogy mit sikerült megörökíteni az Apple termékével. Az elmosódott alakból jól kivihető, hogy ő a híres Grey Lady, azaz Sybil Penn, aki nevelőként dolgozott a kastélyban, egészen a halálig, ami 453 éve következett be.
Az iPhone-nal készült kép hitelességét jelenleg szakértők vizsgálják.

(Forrás: hirado.hu)

Hozzászólások

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Emberi hamvakat rejtett a strandon talált palack

Elképesztő történetek palackpostákról.

Toxikus szülők

Toxikus szülők

Amikor a család nem áldás, hanem átok.

Férfi- női elvárások

Férfi- női elvárások

Milyen elvárások árnyékolják az egészséges párkapcsolatok kialakulását?

http://ujhazak.com