Emberkereskedelem és prostitúció elősegítése miatt emeltek vádat Győrben

Vádat emeltek Győrben három ember ellen emberkereskedelem miatt, kettőt közülük prostitúció elősegítésével is vádol a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.Takács Péter főügyész hétfői, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint két nőt az egyik férfi vádlott azzal az indokkal csalt Győrbe 2018 tavaszán az ország keleti részéből, hogy háztartást kellene vezetniük. Ehelyett azonban fejenként kétszázezer forintért "eladta" őket egy nőnek.

    
A vevő abból élt, hogy két győri lakásának szobáit napi tízezer forintért kiadta prostitúció céljára. A kiszolgáltatott helyzetben lévő, korábban intézetben nevelkedő sértettekkel - akik közül az egyik akkor még kiskorú volt - másnap közölték, hogy le kell dolgozniuk az árukat. A nő és az élettársa megfenyegette a lányokat, hogy ha nem teljesítik a követelésüket, Budapestre viszik őket, ahol még keményebb körülmények közé kerülnek majd.
    

A lányokról a nő fotókat készített, amelyeket az élettársa hirdetési oldalakon jelentetett meg. A vádlottak a prostitúcióból származó jövedelmet elvették a lányoktól, és bezárva tartották őket a lakásban. A sértettek mindenüket hátrahagyva tudtak elmenekülni, miután egy oda érkező prostituált az ajtóban felejtette a kulcsot.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com