Extra izmos disznókat fejlesztettek ki a tudósok

A világ legfurcsább, genetikailag módosított állatai.Ezt miért kellett?” – kérdezhetjük, ha meghallunk egy-egy furcsa, teljesen feleslegesnek tűnő, tudományos hírt. A genetikailag módosított állatok ilyen kísérletek, hiszen el nem tudjuk képzelni, hogy miért jó az, ha egy egér világít a sötétben, ám a tudósoknak mégis megvolt rá az oka, hogy ilyesmin dolgozzon.

A tudomány évtizedek óta foglalkozik azzal, hogy genetikai kísérleteket végezzenek különféle állatokon, de ezeknek a törekvéseknek a vége néha kifejezetten furcsa.

Az alábbiakban ilyen bizarr eredményeket ismerhetünk meg, valamint feltehetjük magunknak a kérdést, hogy a tudósok vajon mikor jutnak el arra a pontra, hogy az embereken végezzenek genetikai módosításokat?

Kevesebbet pukizó tehenek: A kanadai egyetem kutatói nemes célt szolgáltak akkor, amikor megtalálták azt a baktériumot, amely a metánt termeli, majd 2009-ben olyan teheneket hoztak létre, amelyek 25 százalékkal kevesebb gázt eregettek, mint a többi példány.

Ennek azért volt értelme, mert az a metán, ami a tehenekből kijön, az egyik legnagyobb veszélyt jelenti az üvegházhatásra, tehát ez az egyik legfőbb oka a globális felmelegedésnek.

Kicsi disznó, házikedvencnek: Ha a tudományon múlik, akkor egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan genetikailag módosított háziállatokat tarthatunk. A kínai tudósok a disznók génjeit módosították azért, hogy kereskedelmi forgalomba hozzák őket, és háziállatnak eladják. Ebből is látszik, hogy minden csak attól függ, hogy van-e rá kereslet. Fluoreszkáló egerek: Caltechnél 2002-ben hoztak létre olyan egereket, amelyek világítottak. Ezt az állatok szőrtüszőibe helyezett medúzagének tették lehetővé. A tudósoknak az volt a célja az eljárással, hogy visszaadják a megőszült haj eredeti színét. 2002 óta több állatnál (macskáknál, halaknál) sikerült elérni, hogy világítsanak a sötétben.

Dolly a birka: 1996-ban robbant a hír, hogy brit tudósok elsőként keltettek életre klónozott birkát. A Dolly névre keresztelt állat nukleáris transzferrel jött a világra, majd hat évvel később, tüdőelégtelenségben elpusztult.

Pókháló kecsketejből: Kanadából származnak azok a genetikailag módosított kecskék, amelyeknek a tejében előfordul ugyanaz az anyag, amiből a pókháló készül, ugyanis a tudósok fogták a keresztes pók egyik génjét, amit beültettek a nigériai törpekecskékbe.

Ennek eredménye, hogy a szálakhoz szükséges protein a tejjel együtt kiválasztódik. A tejből kinyert hálónak van értelme, hiszen az orvoslásban használják, például a szemsérülések varrataihoz használt hajszálvékony cérnához.

GMO lazac: Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a közeljövőben genetikailag módosított állatokat fogunk falatozni. Erre példa az a lazac, amiben olyan gén található, amelytől gyorsabban nő, ám ez a kísérlet még nagyon az elején jár. Extra izmos disznók: Az elmúlt esztendőkben a kutatók rájöttek arra, hogy hogyan tudják minél könnyebben és pontosabban módosítani a géneket. Ennek a tudásnak a birtokában tudtak a dél-koreai tudósok olyan disznókat kifejleszteni, amelyek extra izmokat növesztettek.

A tudósok csak egy kicsit módosítottak az állatok génjein, ahelyett, hogy más fajból kiemelt genetikai információt ültettek volna a disznókba. A dél-koreaiak elárulták, hogy nem a húsuk, hanem a spermájuk miatt volt szükség az állatok átalakítására.

(Forrás: szeretlekmagyarorszag.hu)

Hozzászólások

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

Közös iszogatásnak indult, rablás lett a vége

A 27 éves férfi súlyosan bántalmazta újdonsült ismerősét, majd elvette az értékeit Debrecenben. A rendőrök pár órán belül azonosították, elfogták és őrizetbe vették.

Emberrablók rendőrkézen

Emberrablók rendőrkézen

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve a Közterületi Támogató Alosztály munkatársai elfogták az utolsó elkövetőt is, aki régebb óta bujkált a hatóság elől.

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

Norvégiában fogták el a gyermekpornót megosztó magyar szökevényt

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) kiberbűnözés elleni nyomozói indítottak eljárást egy 45 éves budapesti férfi ellen, akit gyermekpornográfiával gyanúsítanak.

Eredményes hajtóvadászat

Eredményes hajtóvadászat

A budapesti rendőrök elfogták az angyalföldi emberölés elkövetésével gyanúsítható 33 éves férfit.

Emberölés Angyalföldön

Emberölés Angyalföldön

Egy 29 éves nő holttestét találták meg a rendőrök egy XIII. kerületi lakásban.

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Halálra késeltek egy fiatalt Miskolcon

Őrizetbe vett a rendőrség egy 17 éves fiút Miskolcon: azzal gyanúsítják, hogy késsel megszúrt egy 16 éves fiút, aki belehalt sérüléseibe - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn a police.hu oldalon.

Dulakodás a lépcsőházban

Dulakodás a lépcsőházban

A budaörsi rendőrök elfogták azt a 47 éves férfit, aki késsel és fegyvernek látszó tárggyal támadt a szomszédaira.

Emberölés Szatmárcsekén

Emberölés Szatmárcsekén

A Szabolcsi nyomozók egy 17 éves helybeli fiút vettek őrizetbe.

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

Összesítő - búcsúzott az óévtől Budapest

A Budapesti Rendőr-főkapitányság egyenruhásai a közterület-felügyelőkkel és a készenléti rendőrökkel megemelt közterületi jelenléttel biztosították a közrendet és a közbiztonságot a fővárosban.

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

Újabb információk egy román gyilkos utáni hajszában

A magyar fejvadászok újabb fotókat kaptak a román célkörözési egységtől egy veszélyes szökevényről.

http://ujhazak.com