Hat évre ítélték az óbudai halálos közlekedési baleset okozóját

Hat év börtönre ítélte a két évvel ezelőtti óbudai, két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset okozóját a Fővárosi Törvényszék csütörtökön jogerősen.Az elsőfokú bíróság tavaly hét és fél évet szabott ki a sofőrre. Az eljárás adatai szerint a vádlott 2017 márciusában egy éjjel jelentős mennyiségű alkoholt ivott. Ezután a megengedett hetven helyett mintegy százhatvan kilométer/órás sebességgel haladt autójával, és a jól belátható útszakaszon hátulról belerohant egy piros lámpánál várakozó járműbe. A kocsiban ülő két fiatal a helyszínen meghalt, egyikük Janza Richárd ifjúsági világbajnok kajakos volt.

    
A másodfokú ítélet szóbeli indoklásában a bíró elmondta: a vádlott véralkoholszintje a bűncselekmény megállapításához szükségesnél jóval magasabb volt. A meghallgatott tanúk szerint nagy mennyiségű szeszesital elfogyasztása után ült a volánhoz. A főváros belterületén "extrém" sebességgel haladt, nem tudta felmérni a közlekedési helyzetet, ha józan lett volna, feltehetően egy kormánymozdulattal még ilyen sebességnél is elkerülhető lett volna a tragédia. A balesetet egyértelműen a vádlott súlyosan alkoholos befolyásoltsága okozta.


Az áldozatok semmivel nem járult hozzá az ütközéshez és a sérülésekhez, szabályosan közlekedtek - a piros lámpánál álltak és használtak biztonsági övet -, az eseményeket a vádlotton kívül érdemben nem befolyásolta más. A halált okozó ittas vezetés a törvény szerint 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető. A törvényszék az első fokon kiszabott 7,5 év börtön 6 évre enyhítését a vádlott büntetlen előéletével és őszinte megbánásával indokolta. Fenntartotta ugyanakkor a végleges eltiltást a járművezetéstől.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com