Interneten akarta eladni a kisbabáját egy nő

A Whatsapp üzenetküldő rendszerén keresztül kért 1,5 millió rubelt az 5 hónapos gyermekéért cserébe az anya.Sakha RepublicAmikor olyan híreket olvasunk, hogy valaki megpróbálta eladni a gyermekét, akkor elgondolkodhatunk azon, hogy vajon minek kell történnie ahhoz, hogy egy szülő, főleg egy anya, ideáig jusson.

Egy friss oroszországi esetből a lelki hátteret nem tudjuk kideríteni, de az anyagit igen, ugyanis egy jakutföldi nő 1,5 millió rubelt, azaz 6,4 millió forintot kért a leendő vevőktől az 5 hónapos gyermekért cserébe.

A Whatsapp üzenetküldő rendszerén keresztül érkező hirdetésre jelentkező leendő vevők azonban nem fizettek, hanem értesítették a rendőrséget, ahol feljelentést tettek. Az ügyben nyomozás indult, ami nem várt fordulatot vett.

Az anya ugyanis azt állítja, hogy ő nem eladni akarta a kicsit, hanem örökbe szerette volna adni, de ettől a tervétől elállt, mert az örökbefogadók nem akarták kifizetni a 196 ezer rubeles, azaz 837 ezer forintos tartózását, valamint egy jakutszki lakást sem vettek neki.

A hatóság egyelőre felfüggesztette a nő szülői jogait, amiért kiskorúval akart kereskedni, ami miatt hamarosan bíróság elé kell állnia.

(Forrás: globoport.hu)

Hozzászólások

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Muszlim lányoknak is kötelező részt venniük az iskolai úszásoktatásban

Németországban bírósági döntés mondta ki, hogy a muszlim lányoknak is kötelező részt venni az iskolai úszásoktatásban.

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók űrlény koponyákat találtak!

Orosz kutatók egy rejtélyes náci ládában űrlény koponyákat találtak.

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Sokkoló dolgokat tudott meg a magát migránsnak kiadó újságíró a menekülttáborokban

Egy német-pakisztáni riporter migránsnak adta ki magát, hogy átélhesse mi történik a németországi menekülttáborokban. -írja a Breitbart.

Kegyetlen dolgot művelt két ártatlan kisgyerekével a szörnyeteg ukrán nő

Kegyetlen dolgot művelt két ártatlan kisgyerekével a szörnyeteg ukrán nő

Egész Ukrajnát felháborította az a kegyetlen eset, amelyet egy 20 éves nő tett két kisgyerekével.

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Ököllel verték meg az 5 éves kislány arcát egy fővárosi óvodában

Egy budapesti óvodában egy 5 éves kislányt ököllel ütött meg egy kisfiú, a szülőknek mégsem szóltak.

Durván megalázta az eladó a karikagyűrűt vásárló párt

Durván megalázta az eladó a karikagyűrűt vásárló párt

Egy fiatal nő a közösségi oldalon írta meg mennyire megalázta az eladó, mikor párjával gyűrűt akartak venni.

Ételbeadó nyíláson akart szökni a rab – videó

Ételbeadó nyíláson akart szökni a rab – videó

Harminc centis résen próbált kiszökni a rab, akinek mentéséhez tűzoltókat hívtak a rendőrök.

Feministák és sorozathősök nevei hódíthatnak 2017-ben

Feministák és sorozathősök nevei hódíthatnak 2017-ben

Egy külföldi forrás összegyűjtötte, hogy milyen babanevek terjedhetnek el jövőre.

Melyik női szörnyet „szabadítjuk” a pasinkra?

Melyik női szörnyet „szabadítjuk” a pasinkra?

Minden kultúrának megvan a saját, férfiakra veszélyes, női szörnye, amelyek közül most minden csillagjegy kapott egyet.

Hihetetlen- Így viselkednek a tehetős angolok a vendéglátó egységekben

Hihetetlen- Így viselkednek a tehetős angolok a vendéglátó egységekben

Annyi bizonyos, ha az utcán találkozunk egy-egy öltönyös angollal más kép alakul ki róluk, mint ezek tudatában.

http://ujhazak.com