Irodalmi esttel emlékeznek Oláh János költőre

Oláh János november 24-én született, ezért kollégái, barátai, pályatársai úgy döntöttek, ezen a napon gyűlnek össze és emlékeznek rá - mondta el az MTI-nek szerdán a Magyar Napló marketing vezetője. Nemes Attila hozzátette, a szerkesztőség tagjai csütörtökön Oláh János sírjánál is rövid megemlékezést tartanak.

Mint elmondta, az emlékestet hagyományteremtő szándékkal hirdették meg, és ezentúl minden évben születésének évfordulóján idézik majd fel Oláh János emlékét. A Magyar Napló novemberben Oláh János-emlékszámot is megjelentetett, amelyet a csütörtöki irodalmi esten is bemutatnak, valamint a kiadványban megjelent Oláh János-művek is hallhatók lesznek - tette hozzá Nemes Attila.



Az irodalmi esten Jánosi Zoltán, a Magyar Napló Kiadó irodalmi vezetője és Zsiga Kristóf, a kiadó vezetője köszöntői után Oláh János munkásságáról Bertha Zoltán irodalomtörténész tart előadást, majd Erős Kinga, Jókai Anna, Kovács István, Kő Pál, Nagy Gábor, Szentmártoni János és Vasy Géza részvételével emlékező beszélgetés hallható. A rendezvény részletes programja a http://magyarnaplo.hu/blog/2016/11/15/olah-janos-emlekest honlapon érhető el.

MTI

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com