Másfél évig volt erekciója a BMW motor miatt

Henry Wolf beperelte a BMW-t és a Corbin-t, mert a motoros túrája után, 20 hónapig nem fért el a nadrágjában.bmw
Tönkrement a szerelmi élete, és dolgozni sem tudott járni Henry Wolf, akinek a meghökkentő története 2010 szeptemberében kezdődött. A férfi akkor döntött úgy, hogy az 1993-as BMW K1100 RS motorjával túrázni megy.

A hosszú út után Wolf furcsa dolgot tapasztalt, még pedig azt, hogy erekciója van. A férfi először nem esett pánikba, mert gondolta, hamarosan elmúlik. Wolf azonban hiába várt. Az erekció órák, napok, hetek, sőt hónapok múlva sem szűnt meg.

A kínos jelenség 20 hónapon keresztül keserítette meg Wolf életét, aki ezért ügyvédet fogadott, és keresetet nyújtott be a motor gyártója, és az utólag felszerelt nyerget készítő specialista, a Corbin ellen. A férfi ugyanis biztos volt benne, hogy az ülés kialakítása tehetett arról, hogy hónapokig orvoshoz kellett járnia. Wolf a kiesett jövedelme, a lelki stressz, és az orvosi költségek kompenzálását követelte a két cégen.

A sértett 2012 áprilisában adta be a keresetet, ám az ügy csak most került James J. McBride bíró elé, aki meghallgatta a vád és a védelem tanúit, valamint egy neurológust, aki elmondta, hogy lehetséges, hogy a használtan vett motor rezgései okozták az erekciót.

McBride bírót ennyi mégsem győzte meg, mert nem adott helyt a keresetnek, és a megfelelő bizonyíték hiányában elutasította azt.

(Forrás: vezess.hu)

Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com