Meghalt Chadwick Boseman, a Fekete Párduc

IV. stádiumú vastagbélrák vetett véget a színész életének.A sztárvilágot és a rajongókat is sokkolta Chadwick Boseman halála, amelyet IV. stádiumú vastagbélrák okozott. Az 1976. november 29-én született színészt, a legtöbben T'Challaként, Vakanda uralkodójaként, azaz a Fekete Párducként ismerték, de több helyen is úgy írtak róla, hogy ő volt korának legígéretesebb afroamerikai színésze, ami nem túlzás, hiszen fájdalmasan rövid életútjából kiderül, hogy már akkor szép karriert mondhatott magáénak, amikor 2014-ben kiderült, hogy ő fogja alakítani a Marvel Moziverzumának híres fekete hősét.

A dél-karolinai Andersonban született Boseman édesanyja, Carolyn ápolónőként, míg apja, Leroy a textiliparban, majd kárpitosként dolgozott. Boseman már egészen fiatalon megcsillogtatta a művészi tehetségét, ami eleinte nem a színészetben, hanem az írásban mutatkozott meg, ugyanis középiskolásként megírta a Crossroads című darabot, az egyik diáktársa emlékére, akit lelőttek.

Boseman az írói és rendezői ambíciói miatt jelentkezett a washingtoni Howard Egyetemre, ahova felvételt nyert, és aminek rendezői szakát 2000-ben végezte el. Ebben az időszakban a mentora és tanára, Phylicia Rashad ismerte fel benne a tehetséget, ezért elintézte, hogy néhány társával együtt ott lehessen az Oxfordi Egyetem nyári drámakurzusán, amit Londonban tartottak. Ezzel kapcsolatban kiderült, hogy titokban Denzel Washington is egyengette a fiatal tehetség útját.

Ez hatalmas lökést adott Bosemannek, aki leginkább írni és rendezni akart, a színészórákat pedig csak azért vette fel, hogy megismerje a színművészek munkáját, akikkel így a jövőben könnyebben azonosulhat.

A karrierje elején Brooklynban élt, de naponta ellátogatott Harlembe, hogy drámaoktatóként segítsen az afroamerikai színésznövendékeknek. Végül ő is kedvet kapott a színészkedéshez, ezért 2008-ban Los Angelesbe költözött, hogy kipróbálja magát a színészet terén.

Boseman eleinte tévésorozatokba kapott epizódszerepeket. Látható volt például a Harmadik műszakban, az Esküdt ellenségekben, a New York-i helyszínelőkben és a Vészhelyzetben. Visszatérő szerepet a Lincoln Heights című drámasorozatban kapott 2008 és 2009 között, majd ő lett a Christopher McQuairre által készült Persons Unkown egyik főszereplője, ám a szériát egy évad után elkaszálták.

Az igazi áttörésre 2013-ig kellett várnia, amikor is őt választották A 42-es című film főszerepére, ráadásul Harrison Ford mellett játszhatott. Boseman Jackie Robinsont alakította, az első olyan afroamerikai baseballjátékost, aki a profi ligában játszhatott.

Brian Helgeland író-rendező elárulta, hogy azért választotta a színészt a 25 komoly jelölt közül, mert tetszett neki a színész lelkesedése. Boseman azonban épp válságban volt, mert megunta a tévés szerepeket, és már azt tervezte, hogy otthagyja a színészetet, ami helyett off-Broadway darabokat rendezett volna.

Ez mégsem így történt, ugyanis a 42-es után beindult a színészi karrierje, aminek során 2014-ben Kevin Costner mellett szerepelhetett az Újoncok napja című sportfilmben, majd ugyanebben az évben ő kapta a híres R&B-énekes James Brown szerepét a Get on Up című életrajzi filmben, amiért több díjat és jelölést kapott.Mindezek után 2014. október 28-án a Marvel Studios bejelentette, hogy Boseman keltheti életre T'Challát, tehát Fekete Párducot a Marvel Moziverzumban. A színész elárulta, hogy korábban azért imádkozott, hogy megkapja a szerepet, ami által a modern filmtörténelem egyik legfontosabb afroamerikai karakterévé vált.

A színész egyszerre öt filmre szerződött. Ezek közül az első a 2016-os Amerika Kapitány: Polgárháború volt, majd 2018 februárjában jött az önálló filmje, a Fekete Párduc, ami hihetetlen kritikai és közönség sikert aratott.

Az egész világon több, mint 1,3 milliárd dollárt kaszáló Fekete Párduc 7 Oscar-jelölést kapott, köztük a legjobb film kategóriával, amiből végül három díjat zsebelhetett be. Ezt követően Boseman szerepelt a 2018-as Bosszúállók: Végtelen háborúban és a 2019-es Végjátékban, majd a Marvel bejelentett, hogy 2022-ben érkezik a Fekete Párduc 2, amit a Moziverzum 5. fázisának nyitófilmjének szántak.

Boseman nem érte be a szuperhős-szereppel, ugyanis azok mellett más alkotásokban is szerepelt: 2016-ban a Netflix akció-thrillerében, a Message from the Kingben szerepelt, mint egy Dél-Afrikából érkezett titokzatos férfi, aki az eltűnt húgát kereste. 2017-ben feltörekvő ügyvédet alakított egy bírósági drámában, a Marshallban.

A 2019-es 21 híd című fimben egy korrupció ellen küzdő rendőrt alakított. 2020-ban a Spike Lee által rendezett Az 5 bajtárs című filmben alakította azt a katonát, akinek négy társa az ő maradványainak felkutatása miatt érkezik Vietnamba, évtizedekkel a háború vége után.

Boseman már ennek a filmnek a forgatásán is sokkal soványabb volt, mint korábban. Az ezzel kapcsolatos pletykák arról szóltak, hogy a színész csak egy szerep kedvéért fogyott le, ám kiderült a szomorú igazság, vagyis az, hogy 2016-ban III. stádiumú vastagbélrákot diagnosztizáltak nála.

A sztár titokban küzdött a betegség ellen, de az idővel IV. stádiumba lépett, olyan áttétekkel, amelyekből nagyon kevesen gyógyulnak fel. Boseman augusztus 28-án, a családja és a felesége körében hunyt el. Bosemant utoljára Viola Davis mellett láthatjuk a blues egyik pionírjának felemelkedéséről szóló, Ma Rainey's Black Bottom című, húszas évek Chicagójában játszódó életrajzi filmben.

Bosemant az egész sztárvilág gyászolja. Kollégái közül Chris Evans valódi unikomnak nevezte, aki erősen elkötelezte magát a nagy étvággyal eljátszott szerepei iránt. Samuel L. Jackson Boseman tehetségét és önzetlenségét méltatta.

Brie Larson szerint Bosemanből áradt az erő és a béke, ha pedig az ember elbizonytalanodott, akkor mindig lehetett rá számítani. Mark Ruffalo úgy írt róla, hogy számára ő jelentette a szeretetet és a fényt.

Nyugodjon békében Chadwick Boseman!

(Forrás: hu.ign.com)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com