Megrázó! A fiatal nő petesejtet akart adni, de kiderült, hogy meddő

Egy fiatal lánynak megrázó dologgal kellett szembesülnie, mikor egy gyermektelen páron akart segíteni.


A 24 éves Lindsey Horne petesejtdonornak jelentkezett, de kiderült, hogy meddő.

adomanyozas(1)

"Ha nem akartam volna segíteni, minden bizonnyal sosem tudom meg, hogy meddő vagyok. Vagy, ha meg is tudom, csak akkor, amikor már késő" – mesélte szomorúan a szociális munkásként dolgozó nő.  A lány egy rádióban hallotta a felhívást, melyben egy gyermektelen pár ismeretlenektől kért segítséget – írja a mirror c. lap.

adomanyozas(650x433)

"Azt akartam, hogy a segítségemmel valóra válhasson az álmuk, ehhez képest a saját legnagyobb félelmemmel kellett szembenéznem" – mondta el Lindsey. "Miután megvizsgáltak, közölték velem, hogy ahhoz is túl kevés a petesejtem, hogy természetes úton teherbe essek, nem hogy még adományozzak. Ezután ultimátumot adtak nekem: közölték, vagy most azonnal szülök egy gyereket, vagy lefagyasztatok néhány embriót, hogy később legyen esélyem az anyaságra."

PAY-Lindsey-Horne

Annak ellenére, hogy a lány akkor még csak pár hónapja ismerte a szerelmét, a férfi már szívből szerette Lindseyt és a speciális helyzet miatt beleegyezett, hogy spermát adjon.

"Egyelőre három megtermékenyített embrió várja a pillanatot, hogy késznek érezzem magam az anyaságra" – közölte a lány, majd azt is elmondta, hogy a nemsokára újabb termékenységi kezeléseken kell átesnie, ami növeli annak lehetőségét, hogy gyermeke legyen.

1430298746-519d66d5b4917557ac14cc886e006185-600x628

Annak ellenére, hogy nem sikerült Lindseynek petesejtet adnia, a gyermektelen pár levelet küldött neki, amelyben megköszönték, hogy segíteni akart rajtuk:

"Váltottunk néhány sort, amiből nekem az derült ki, hogy csodálatos emberek, akik egyébként 5 éve próbálkoznak a gyerekvállalással" – mondta a lány.

Forrás: hír24

Hozzászólások

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Zöld színű szőr nőtt egy férfi nyelvére

Ezek voltak a legfurcsább orvosi esetek 2023-ban!

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

A gerincsérv kezelése - A leggyakoribb kérdések és válaszok

Meglepő tények a gerincsérvről: Okok, tünetek és gyógyulás - avagy hogyan előzzük meg ezt a fájdalmas betegséget?

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Samponok a tiszta és egészséges hajért: így válassz!

Segítünk eligazodni a samponok kínálatában, hogy megtaláld a hajadnak legmegfelelőbbet.

Vitamin-kisokos

Vitamin-kisokos

Ezek a szervezet számára legfontosabb vitaminok.

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Ezek a betegségek érintik leginkább a férfiakat negyven éves kor fölött

Betegségek, amelyekkel a férfiaknak számolniuk kell 40 fölött.

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

4 fogápolási tipp, hogy sokáig szép maradjon a mosolyunk

Az egészséges megjelenés egy mosollyal kezdődik.

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign új szintre emelte a fogszabályozás élményét

Az Invisalign kezelés egyre népszerűbb fogszabályozó módszer Magyarországon, amely lehetővé teszi, hogy a páciensek kiegyenesítsék fogainak sorát láthatatlan műanyag sínnel.

Így legyünk lelkileg jól!

Így legyünk lelkileg jól!

Mit tehetünk a mentális egészségünk érdekében? Hogyan élhetünk nyugodtabb életet?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

Tippek nyakfájás ellen - lehet-e aludni az ágyazható kanapén?

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

7 módszer, ami gyógyszer nélkül segít az ízületi fájdalom csökkentésében

Habár a gyógyszerek gyakran gyors enyhülést hoznak, nem mindenki akar rögtön a patikába rohanni ízületi fájdalom esetén.

http://ujhazak.com