Megtalálták a Karcagon megölt nő holttestét

Megtalálták a tavaly decemberben Karcagon megölt nő holttestét - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken az MTI-vel.A Szolnoki Törvényszék később arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a Szolnoki Járásbíróság egy hónapra elrendelte annak a harmincas éveiben járó férfinak a letartóztatását, akit azzal gyanúsítanak, hogy megölte korábbi élettársát tavaly december 22-én egy karcagi családi házban.

    
A bíróság - amellett, hogy a férfi az idézésre nem jelent meg a rendőrségen -, azért rendelte el az egyébként büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását, mert az általa a megalapozott gyanú szerint elkövetett bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyú, a büntető törvénykönyv 5-től 15 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni - közölték. A döntés indokolása szerint tartani lehet attól, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított elszökne, elrejtőzne a hatóságok elől. A letartóztatás elrendeléséről szóló döntés végleges.
    

Az emberöléssel gyanúsított 32 éves felsőlajosi férfi, a nő korábbi élettársa január 7-én beismerte, hogy áldozatát - korábbi állításával ellentétben - nem a Dunába dobta, hanem lakhelyének közelében elásta. A megyei rendőr-főkapitányság munkatársai még aznap megtalálták a holttestet. Az MTI korábbi híre szerint egy karcagi nő eltűnése ügyében kezdett eljárást a Karcagi Rendőrkapitányság tavaly december 24-én. A rendőri intézkedések következtében több körülményt is értékelt a hatóság és további érdemi adatok kerültek felszínre, miután Lajosmizsénél, egy erdős területen megtalálták az eltűnt nő ruháit.


A nyomozók arra következtettek, hogy a keresett nő bűncselekmény áldozata lett. B. Attila elismerte a bűncselekmény elkövetését. Elmondta, hogy szóváltást követően bántalmazta áldozatát, aki ennek következtében meghalt.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com