Migránsok miatt nem fürödhetnek ruha nélkül a nudisták egy német városban

A németországi Meissen városában már a nudistákat fenyegeti egy menekülttábor felépítése.


Hiába van százéves hagyománya a nudistastrandnak, most mindezt veszélyezteti egy új befogadóközpont, ahol 112 migránst helyeznek majd el.

2AD3279000000578-0-image-a-15_1438256084311

Mivel ez a tó túloldalán épül majd fel, nagy indulatokat váltott ki a helyi naturista közösség tagjaiból.  – számolt be róla a Telegraph.

Meissen város naturistái ugyanis fenyegetve érzik magukat, hogy ezentúl nem hódolhatnak szabadon hobbijuknak, mert a menekültek közül sokak vallását sérti a meztelenkedés.

A naturisták akkor akadtak ki, amikor a helyi önkormányzat azt javasolta nekik, hogy ezután ne fürödjenek ruha nélkül a tóban.

nudists-630x372

A nudisták először egy takarófalat szerettek volna kérni a városvezetéstől, de ezt nem kapták meg. Ehelyett adtak nekik egy német fürdőzési etikettet, amelynek a 9. pontja azt mondja, hogy tilos a meztelenkedés a strandon.

A nudista közösség szerint ez nem más, mint a szabad testkultúra elleni támadás. A 400 tagú nudistaklub egyik tagja, Petra Hoffman ezt mondta a Bildnek: "Már 1905 óta meztelenkedünk ezen a parton. Elutasítjuk ezeket a szabályokat, a mi területünkön, mi akarjuk meghatározni, mi történjen."

Caravan-park

Az önkormányzat emberei szerint ők megértik a naturisták helyzetét, de nem találtak más helyszínt a menekülttábor létrehozására.

Forrás: index.hu

Hozzászólások

Muszlim nő burkáján lévő felirat akasztotta ki a brit nézőket

Muszlim nő burkáján lévő felirat akasztotta ki a brit nézőket

Manchesterben a terrortámadás után érhetően érzékenyebbek az emberek.

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

Kitiltotta a keresztény suli a végzős bálról a teherbe esett lányt

A szigorú keresztény iskola vezetése szerint a lány tette erkölcstelen és így büntetik.

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Megtalálta az igaz szerelmet a savval leöntött indiai lány - videó

Lalita azt hitte, hogy az elcsúfított arca miatt soha nem lesz férje.

Egyéves kisbabát kényszerít cigarettázásra egy férfi – döbbenetes videó

Egyéves kisbabát kényszerít cigarettázásra egy férfi – döbbenetes videó

Felháborító videó terjed az interneten, amely pillanatok alatt nagy port kavart.

Hatosikrei születtek a házaspárnak 17 év küzdelem után

Hatosikrei születtek a házaspárnak 17 év küzdelem után

Egy amerikai pár 17 évig próbálkozott gyerekvállalással és nem adták fel.

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Megakadályozta a bátor nő, hogy ellopják a kocsiját – videó

Döbbenetes felvétel került ki Amerikából, a tulajdonát mindenáron megvédő harcias nőről.

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

Kiakadtak a netezők a győri plázában mutogatott kisoroszlánon

A Facebookozók szétszedték a győri pláza posztját az újonnan hozott kedvencükről.

Beth Eckert megrázó vallomása az illuminátusok belső világáról

Beth Eckert megrázó vallomása az illuminátusok belső világáról

A titkos társaság fogságában nőtt fel a nő, akinek sikerült megszöknie.

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

Terrortámadás: koncert után robbantottak a Manchester Arénában – megrázó képek

A merénylő, a popsztár Ariana Grande koncertje végén robbantott, a halálos áldozatok között sok a gyerek.

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

Migránshorda dobálta meg a magyar diákok kisbuszát Calaisnál – fotók

A diákoknak elmondásuk szerint halálfélelmük volt, mikor látták közeledni a 8-10 sötét bőrű alakot.

http://ujhazak.com