Mozgásképtelen anyja halálát okozta egy domoszlói férfi, vádat emeltek ellene

Vádat emelt különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy ellen elkövetett emberölés miatt a Heves Megyei Főügyészség egy domoszlói férfi ellen, aki nem gondozta idős, mozgásképtelen édesanyját, ezáltal a halálát okozta - tájékoztatta a vádhatóság pénteken az MTI-t. A főügyészség közleménye szerint a vádlott a 74 éves, combnyaktörést szenvedett édesanyját a kórházi ellátás után mozgásképtelen, teljes ellátást igénylő állapotban vitte haza domoszlói otthonába, és vállalta, hogy ott gondozni fogja. A vád szerint ennek ellenére az idős nő ellátásáról csaknem egy hónapon keresztül nem gondoskodott a férfi: nem táplálta megfelelően, nem mosdatta, egy szeméttel telehordott szobában, a saját ürülékével, vizeletével szennyezett ágyban hagyta feküdni.

Emiatt az idős nő testén nagy kiterjedésű, helyenként nyűvekkel szennyezett felfekvéses fekélyek alakultak ki, és az eltávolítatlan vizeletétől szinte az egész bőrfelülete felmaródott. Bár a vádlott észlelte édesanyja egyre romló állapotát, sem orvosi, sem szociális ellátási segítséget nem vett igénybe, és mentőt is csak azután hívott hozzá, hogy egy ismerőse a helyszínen szembesült az embertelen körülményekkel.

Az asszony a kórházba szállítást követően néhány nap múlva meghalt. Halálát a felfekvések felülfertőződése miatt kialakult általános vérmérgezéses állapot, tüdőgyulladás és vesegyulladás együttesen okozta. A Heves Megyei Főügyészség a vádlottal szemben fegyházbüntetés kiszabását indítványozta.

(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Brutálisan lemészárolták a török herceget New Orleansban

Brutálisan lemészárolták a török herceget New Orleansban

Hátborzongató kísértettörténetek.

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

A nagyvilág húsz legellenszenvesebb híressége

Ezeket az ismert embereket kedvelik a legkevésbé 2024-ben.

Sokkoló választ adtak a nők arra a kérdésre, hogy medvével vagy férfival maradnának-e kettesben az erdőben

Sokkoló választ adtak a nők arra a kérdésre, hogy medvével vagy férfival maradnának-e kettesben az erdőben

A legtöbben a medvét válaszolták a közösségi médián terjedő kérdésre.

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

Két hónappal a műtét után meghalt a férfi, aki először kapott génmódosított disznóvesét

A műtétet végző orvosok úgy gondolták, hogy legalább két évig fog élni Richard „Rick” Slayman.

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

http://ujhazak.com