• 9 ℃ / 9 ℃

Na, tessék! – így vélekedik egy szíriai férfi az illegális invázióról

„Beengeditek a szemetet hazátokba!” Bízzunk benne, hogy ennek a szíriai férfinek nem lesz igaza. Amit mond a rövid felvételen, az nem szép jövő!


Egy szíriai férfi mondandójának lényege, hogy az európaiakat nagyon ostobának tartja.
Ezt persze nem személyes célzásnak gondolja.

ko

A férfi szerint „az európaiak nem tudnak Isten és ördög között különbséget tenni. Így tett a disznó Hollande is, akik hidegvérrel 160 emberüket megölette, egyiket a másik után. Most Olaszországba jönnek, majd ugyanezt megcsinálják.

Ezek a terroristák a házunkba jöttek, feleségeinket elvették és megerőszakolták. Ti Európaiak pedig engeditek, hogy Európába jöjjenek. Mindegyikük ISIS és al-Nusra tag! Ezért a hibáért fizetni fogsz, nem te, akkor a gyermeked! Akik Európába be vannak engedve, azok mind szemetek!

Robbantani fognak Franciaországban, Olaszországban, Oroszországban és Szerbiában. Addig fognak maradni, amíg az összes fejet le nem vágják.



Hasonló dolgokról beszélt már valaki magyarjaink közül, amit szintén érdemes meghallgatni.



Forrás: YouTube

Hozzászólások

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Napokon belül megkezdődik Rakka ostroma

Ki foglalhatja el az Iszlám Állam fővárosát?

Közölték a merénylő személyazonosságát

Közölték a merénylő személyazonosságát

Nyilvánosságra hozta a szerdai londoni merénylet elkövetőjének kilétét csütörtök délután a Scotland Yard.

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

El kellett altatni Nur-Nuru-Bint

Nem sikerült megmentetni a fővárosi állatkert utolsó koaláját.

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Ittak és drogoztak a BMW-gyár dolgozói

Leállt a gyártósor a munkások rosszulléte miatt.

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Krokodilok közé ugrott a srác, mert le akarta nyűgözni a csinos lányt

Az életét tette kockára Lee De Paauw, aki meg akart hódítani egy nála 6 évvel idősebb nőt.

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Sürgősségin kötöttek ki a Bite nézői

Öt horrorfilm, ami ájulást, rosszullétet okozott.

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Mikortól észlelhetőek a terhesség tünetei? - mik a biztos jelek?

Jelek, amelyek igazolják a várandóságot.

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek  - 18+

Muszlim migránsok verték meg a dán párt, mert sonkás pizzát ettek - 18+

Dániában egy fiatal párra támadt rá egy ötfős muszlim banda.

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

Bezárják a körmendi menekülttábort a szigorított jogi határzár miatt

A körmendi menekülttábor okafogyottá vált, már csak egy kongó menedékkérő lakik ott.

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

Hős cica szén-monoxid mérgezéstől mentette meg a gazdáit – videó

A wisconsini Shanahan család életét a bársonytalpú házi kedvencének köszönheti.

http://ujhazak.com