• 1 ℃ / 1 ℃

Sokkoló dologra buzdította híveit a melegekkel kapcsolatban egy imám 18+

Egy floridai tévé által készített interjúban sokkoló dolgokat mondott egy imám a melegekkel kapcsolatban.


A még áprilisban készült felvételen az előadó a melegek megöléséről beszélt. Konkrétan azt jelenti ki, hogy a homoszexuálisokat meg kell ölni, mert ez a könyörület számukra.

Az imám mindezt egy helyi mecsetben mondta el, ahol bárki láthatta, lehetséges, hogy köztük volt Omar Mateen, az orlandói mészáros.

hqdefault

A beszédet a közép-floridai Husseini Iszlám Központi Mecsetben mondta el a meghívott Sheikh Farrokh Sekaleshfar még áprilisban. Dr.
Sekaleshfar szerint a melegek megölése szerinte a helyes döntés.

Az imám még egy 2013-as beszédében az alábbiakat mondta: „A halál az ítélet. Ezt nem kell szégyellni, a halál az ítélet. Együtt kell éreznünk az emberekkel, a homoszexuálisokkal, és könyörületességből szabaduljunk meg tőlük most.”

Sheikh-Farrokh-Sekaleshfar-Be-Compassionate-To-Gays-By-Killing-Them

Az egészben az a veszélyes, hogy maga az iszlám állam szakértője az iszlám tanai alapján buzdítja az embereket az összes homoszexuális megölésére. Ugyanezek a törvények mondanak halált a káromkodókra és a hitetlenekre is, vajon az imám és a Husseini Iszlám Központi Mecset ezekkel is egyetértenek?

Az már csak olaj a tűzre, hogy Bryan Fulwider atya, a Közép-Floridai Vallásközi Tanács tagja a melegek megölésére való felhívásra ezt válaszolta:

„Ezek a homoszexualitással kapcsolatok ügyek, azoknak vallás általi becsmérlése és elítélése elveszi az energiát attól a nagyon fontos feladatunktól, hogy támogassuk és jobbá tegyük a közösséget… Azt remélem, hogy a jövőben inkább arra koncentrálhatunk, hogy segítsük a hajléktalanokat, a szegényeket és bántalmazottakat ahelyett, hogy egy olyan csoportot üldözünk, ami képes ellátni önmagát.”

bryan-fulwider

A pap ezek szerint nem ítéli el az előadó sokkoló felhívását és az őt meghívó iszlám mecsetet is a tanokért, amelyekben arra buzdítanak, hogy öljék meg a melegeket. Azt sem mondja, hogy ez helytelen lenne, inkább hogy nem kell foglalkozni a melegekkel, figyelmen kívül kell őket hagyni egyedül.

Az is aggodalomra ad okot, hogy a Husseini Iszlám Központi Mecset vezetősége sem ítélte el a meghívott imám állítását. A hallgatásuk beleegyezést is jelenthetett.



Forrás: pestisracok.hu

Hozzászólások

Durván megalázta a kerekesszékes lányt a Ryanair személyzete

Durván megalázta a kerekesszékes lányt a Ryanair személyzete

A kerekesszékes lány sírva fakadt a reptéren, annyira durván bántak vele.

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Emberek millióit fenyegeti egy világméretű járvány!

Bill Gates szerint az emberiségnek a lehető leghamarább fel kell készülnie egy világméretű járványra.

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

Botrányt váltott ki a német Telekom reklámjában lévő családmodell – videó

A német Telekom túllőtt a célon, új reklámjuk kiverte a biztosítékot az embereknél.

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Migráns gyerekbanda tartotta fogva az olasz gyermekügyi biztost

Az olasz gyermekügyi biztos fájdalmas tapasztalatnak nevezte, amit átélt.

Hibás üzenete van az Ariel, a kis hableány című történetnek

Hibás üzenete van az Ariel, a kis hableány című történetnek

Tizenöt film, aminek nagyon elbaltázták a mondanivalóját.

Alois Irlmaier szerint Prága és Berlin el fog pusztulni

Alois Irlmaier szerint Prága és Berlin el fog pusztulni

Nem Nostradamus és Baba Vanga az egyetlen, aki harmadik világháborúról kapott látomásokat.

Kínzás: megműttették kutyájuk fülét, hogy hasonlítson egy filmes ebre

Kínzás: megműttették kutyájuk fülét, hogy hasonlítson egy filmes ebre

Oroszországban egy kutya gazdái elképesztő dolognak vetették alá kedvencüket.

Szívszorító: egy anya találkozása a kislánnyal, aki megkapta gyermeke szívét

Szívszorító: egy anya találkozása a kislánnyal, aki megkapta gyermeke szívét

Két évvel gyermeke halála után az anya találkozott azzal, akiben a szíve tovább él.

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Migránsok befogadásáért tüntettek 160 ezren Barcelonában

Mintegy 160 ezer spanyol vonult az utcára a migránsok befogadását követelve.

Eminem 13 éve meghalt!

Eminem 13 éve meghalt!

Eminem munkáját egy emberszabású robot helyettesítheti?

http://ujhazak.com