Súlyos buszbaleset történt Közép-Törökországban, halottak

Autóbusz csapódott ismeretlen okból egy felüljáró tartóoszlopának csütörtökön Törökország középső részén, Ankara központjától mintegy 35 kilométerre nyugatra. A balesetben hat ember meghalt, harmincheten megsérültek - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.A hírügynökség az áldozatok kilétéről nem tett közzé részleteket, így az sem tisztázott, hogy az utasok között volt-e külföldi állampolgár. A távolsági autóbusz éjszaka a nyugat-törökországi Izmirből indult a nagyjából 580 kilométerre fekvő török fővárosba. A baleset az utolsó szakaszon, a Polatli és Ankara közötti főútvonalon következett be.

A betonoszlop a becsapódás után a vezetőfülkétől hátrafelé hatolva szinte kettévágta a jármű elejét. Az ütközés következtében több sérült az utastérben rekedt, őket a helyszínre érkező tűzoltók szabadították ki. Kórházba szállításukról a mentők gondoskodtak. Az autóbuszt daru segítségével emelték ki a helyéről.
    

Törökországban a távolsági buszok olcsó és népszerű eszközei a tömegközlekedésnek. Az ülések kényelmesek, az utas szórakoztatásáért saját fedélzeti számítógép felel, továbbá a személyzet bizonyos időközönként ropogtatnivalót és üdítőt szolgál fel.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com