Tizennégy évre ítéltek egy kábítószer-kereskedőt Szegeden

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott szerdán a Szegedi Ítélőtábla egy férfit, aki 2018-ban társaival két alkalommal nagy mennyiségű kábítószert kísérelt meg Szerbiából Ausztriába eljuttatni, hogy azt ott értékesítse.A táblabíróság az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: az 58 éves férfit visszaesőként jelentős mennyiségű kábítószer kereskedelmének bűntettében mondták ki bűnösnek. A vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra.
    

A vele együttműködő, szerb-magyar kettős állampolgárságú társát, a büntetlen előéletű másodrendű vádlottat a bíróság nyolc és fél év fegyházbüntetésre ítélte. Az elsőrendű vádlott - akit korábban kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt Norvégiában már tíz év szabadságvesztésre ítéltek - elhatározta, nagy mennyiségű marihuánát juttat el Szerbiából Ausztriába, hogy a drogot ott értékesítse. A kábítószert a társai által vezetett gépjárművekben rejtették el. A férfi által felügyelt szállítmányokat azonban a magyar, illetve a horvát hatóságok felfedezték.
    

A vádlott 2018 októberében ismét Magyarországra utazott úgy, hogy gépkocsijában nagyobb mennyiségű marihuána, valamint amfetamin volt elrejtve. A drogot azonban felfedezték, és tettenérését követően az elkövető ausztriai otthonában tartott házkutatáson szintén nagy mennyiségű marihuánát és a kábítószer adagolásához szükséges eszközöket foglaltak le.
    

A szakértői vélemény szerint a férfi által értékesítésre szánt kábítószer teljes hatóanyag-tartalma mintegy hússzorosa volt a jelentős mennyiség alsó határának. A másodrendű vádlott által vezetett autóban, az ásotthalmi közúti határátkelőhelyen megtalált szállítmány hatóanyag-tartalma pedig tízszerese volt ennek az értéknek.
   

Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az ügyben első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletének a bűncselekmények minősítésére és a kiszabott büntetésekre vonatkozó részét.


(Forrás: MTI)


Hozzászólások

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Kiderült, hogy miért halt ki a legnagyobb főemlős

Rejtélyek, amelyekre már létezik tudományos magyarázat.

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Megmérgezheti a kutyádat a jácint

Kerti növények, amelyek veszélyesek, de akár halálosak is lehetnek a kedvencedre nézve.

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Fantom kengurukat láttak az Egyesült Államokban

Senki sem tudja, hogy mi állhat ezeknek a dolgoknak a hátterében.

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

Meghalt Paul Alexander, aki több mint 70 évig élt vastüdőben

A férfi 78 éves volt.

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Rasszista metaforák lehetnek A dzsungel könyvében

Kedvenc mesék sötét titkai.

Zombiszarvas-vírus

Zombiszarvas-vírus

Még nem tudni, hogy emberekre is átterjedhet-e a vadon élő állatokra rendkívül fertőző, halálos betegség.

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Az orr hossza befolyásolhatja, hogy meddig fog élni a kutya

Egy új kutatás szerint a fej formája, a testméret és a nem együttesen határozhatja meg, hogy hány évig élhetnek a kutyák.

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

A történelem legbotrányosabb kegyelmei

Nem Novák Katalin az első, aki felháborítja az embereket a döntésével.

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A tudomány szerint ezek a legborzasztóbb halálozási okok

A halál öt legrémisztőbb fajtája.

Valentin-napi bűncselekmények

Valentin-napi bűncselekmények

Megoldatlan bűnügyek, amelyeket a szerelmesek napján követtek el.

http://ujhazak.com