Vámpírnak hitték magukat a sorozatgyilkosok

Öt bűnöző, aki biztos volt benne, hogy ölnie kell, ha életben szeretne maradni.haarmanA vámpírok kultusza több száz évre nyúlik vissza, ám míg régen az emberek rettegtek a sírból kikelt, eltorzult kinézetű szörnyetegektől, addig ma több millióan rajonganak a csillogó bőrű alakokért. Függetlenül attól, hogy a kegyetlen vámpírokat, így például Drakulát szeretjük, vagy a legjámborabb fajtához, az Alkonyatbeli Edwardhoz vonzódunk, tudjuk, hogy a valóságban nem léteznek vámpírok.

Néha azonban felreppennek olyan hírek, amelyben egy-egy gyilkos azért ölt, mert azt képzelte magáról, hogy vámpír, és el kell vennie mások életét, hogy ő élhessen.

Fritz Haarmann: 1918 és 1924 között tartotta rettegésben Németországot a hannoveri mészáros, avagy a hannoveri vámpír. A sorozatgyilkos amellett, hogy lopott, még megölt 24 fiatal férfit, akiknek az életkora 10 és 22 év között volt.

A hannoveri vámpír éjjel csalta fel a lakására az áldozatokat, akiknek elharapta a gégecsövét, majd a megcsonkított holttesteket a folyóba dobta. A gyanú szerint Haarmann evett az áldozatok húsából, amit disznóhúsként árult a fekete piacon. 1925-ben fejezték le a gyilkost.rivaJames P. Riva: A sorozatgyilkos azt állította magáról, hogy 700 éves vámpír, ezért muszáj vért innia, ha életben akar maradni. Az első áldozatát 1980 áprilisában ölte meg Massachusetts államban, ahol négy aranyra festet golyót lőtt egy nagymamába, akit aztán szíven szúrt. Riva úgy próbálta eltusolni a tettét, hogy felgyújtotta a házat.

A téveszmés férfi még a gyilkosság előtt töltött sok időt intézetekben, illetve hosszú évek óta állati vért ivott, ám egyszer úgy döntött, hogy csak az emberi vértől kapja meg az igazi belső erejét. Riva azt is elárulta, hogy azért ölte meg a nagymamát, mert szerinte ő is vámpír volt, és belőle táplálkozott, míg aludt.

Riva azt tervezte, hogy minél többet öl, annál helyesebb férfi lesz, rengeteg barátnőt és menő autót szerez. A bíróság életfogytiglani börtönre ítélte a gyilkost.

Richard Chase: Sacramento vámpírja tinédzserkora óta drogozott és ivott, ráadásul hihetetlenül hipochonder volt. A férfit 1975-ben, 25 évesen zárták intézetbe, mert megcsonkított egy nyulat, a vérét pedig a vénájába fecskendezte.

Két évvel később kezdett embereket ölni, akiknek ivott a véréből és evett a testrészeiből. 1979-ben hat ember meggyilkolásában találták bűnösnek, ezért halálra ítélték, ám nem sikerült végrehajtani a kivégzést, mert a férfi öngyilkos lett 1980-ban úgy, hogy túladagolta az antidepresszánsait.mitzTsutomu Miyazaki: Japán sorozatgyilkosa 1988 és 1989 között vadászott iskolás lányokra Tokió környékén. A depressziós férfi kisebbségi komplexusban szenvedett, mert kicsi volt a nemi szerve. Miyazaki meggyilkolta és megcsonkította az áldozatait, akiknek gyakran megitta a vérét. 2008-ban akasztották fel.ferrellRoderick Ferrell: 1980-ban látta meg a napvilágot egy kisvárosban, majd tinédzserként csatlakozott egy vámpír klánhoz. Ahogy Riva, úgy ő is vámpírnak képzelte magát, de nem 700, hanem 500 évesnek, illetve azt állította, hogy az igazi neve Vasago.

16 éves korában ő és a barátai vámpír szertartásokat tartottak, amelyek keretén belül vért ittak és fejjel lefelé próbáltak aludni. 1996-ban Ferrell megölte az egyik szekta tag Heather Wendoff szüleit, Naomi Queent és Richard Wendorfot.

1998-ban elfogták és halálra ítélték Ferrellt, aki a legfiatalabb ember volt a halálsoron. 2000-ben megváltoztatták az ítéletet, úgyhogy kivégzés helyett, életfogytiglan börtönbüntetést kapott.

(Forrás: bizzarium.com)

Hozzászólások

Rémisztő szöveggyűjtemény a gyerekek „emlékeiről”

Rémisztő szöveggyűjtemény a gyerekek „emlékeiről”

A kicsit néha nem vicces vagy aranyos dolgot mondanak a felnőtteknek, hanem valami egészen félelmeteset.

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

Megtalálták az eltűnt magyar rendszerváltásos milliárdosokat!

A mondva csinált rendszerváltás milliárdosairól már alig lehet hallani, de a nevek hallatán menten beugrik mindenkinek, hogy kikről lehet szó.

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

9 millió embert érintett meg a haldokló gazdájától búcsúzó kutya – videó

Egy szívszorító facebookos videót már több mint 9 millióan láttak és hatódtak meg annak drámai pillanatain.

Megbocsátott a férfi az apjának, aki kisgyerekként HIV-vírussal fertőzte meg

Megbocsátott a férfi az apjának, aki kisgyerekként HIV-vírussal fertőzte meg

Egy amerikai férfi felnőtt korára tudott megbocsátani az apjának, aki kisgyerekként HIV-vírussal fertőzte meg.

Mindenáron édesanya szeretne lenni a vagina nélkül született fiatal nő

Mindenáron édesanya szeretne lenni a vagina nélkül született fiatal nő

Egy amerikai nő azért állt a nyilvánosság elé, hogy felhívja az emberek figyelmét a betegségére.

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Migránsoktól már a krampuszok sincsenek biztonságban Ausztriában

Ausztriában egy csapat fiatal migráns támadt rá a felvonuló krampuszokra.

Betiltanák a 18 év alattiak körülmetélését Dániában

Betiltanák a 18 év alattiak körülmetélését Dániában

Dániában az orvosszövetség azt szorgalmazza, hogy betiltsák a 18 év alatti fiúk körülmetélését.

Így beszélt rakoncátlan szívéről Hofi az ősi stand-up profi - videó

Így beszélt rakoncátlan szívéről Hofi az ősi stand-up profi - videó

Hofi Géza előadásain nem voltak jelzésre, illetve gombnyomásra röhögések, mert a nevetések valódiak voltak és szívből jöttek.

Ausztráliában akkora hőség van, hogy a denevérek potyognak az égből

Ausztráliában akkora hőség van, hogy a denevérek potyognak az égből

Utóbb 15 éve decemberben volt ekkora hőség Ausztráliában.

Így néznek az emberek felnőtt filmek nézése közben! – 18+

Így néznek az emberek felnőtt filmek nézése közben! – 18+

Patrick Struys fotográfus embereket ültetett a képernyő elé és felvételeket készített róluk, miként néznek ki búrájukból.

http://ujhazak.com