Volt osztrák diplomaták Norbert Hofer megválasztásának veszélyeire figyelmeztettek

Az osztrák államfőválasztás megismételt második fordulójában a választók két jelöltre, az FPÖ által indított Norbert Hoferre és a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellenre adhatják voksukat.

A Hofer megválasztása ellen tiltakozó diplomaták között található Hans Winkler egykori államtitkár és Albert Rohan, az osztrák külügyminisztériumi volt főtitkára is. A felhívást közzétevő diplomaták a "megbízható kül- és európai politika" mellett álltak ki, ezzel támogatva Alexander Van der Bellen jelöltségét.



"Norbert Hofer Ausztriának az Európai Unióból történő esetleges kilépésével játszik, az EU negatív oldalát hangsúlyozza" - mondta Rohan a Die Pressének adott nyilatkozatában. Véleménye szerint Hofer elnöksége esetén "átszakadnának a gátak", az unióból való kilépéssel pedig nemcsak az ország hírneve sérülne, hanem a gazdasági növekedés és a munkahelyek is veszélybe kerülnének.

A hétvégén az osztrák kilépés, az "Öxit" veszélyére figyelmeztetve több ismert osztrák konzervatív személyiség "polgári kiáltványt" tett közzé, amelyben Norbert Hofer elleni szavazásra szólítanak fel. A kiáltványt mások mellett az Osztrák Néppárt (ÖVP) két politikusa, Franz Fischler volt uniós biztos és Wilhelm Molterer volt alkancellár is aláírta. Több ausztriai egyetemi tanár viszont Norbert Hofer támogatására indított független kezdeményezést október végén.

Indoklásuk szerint Hofer ismeri a települések, a különböző nemzedékek és a gazdaság problémáit, és elkötelezett Ausztria iránt. Hangsúlyozták, hogy továbbra is biztonságban és keresztény értékeket képviselő országban akarnak élni, és elutasítják azt a vádat, amely szerint Hofer megválasztásával csorbulna az ország nemzetközi tekintélye.

A májusban tartott második forduló eredményét - amelyben Hofer szoros versenyben alulmaradt - az alkotmánybíróság az FPÖ indítványa alapján megsemmisítette, ezért kell megismételni a szavazást. Az ausztriai elnökválasztás elhalasztott második fordulóját december 4-én tartják.

MTI

Hozzászólások

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Bécsi iskolákba már több muszlim hitoktató kell, mint katolikus

Ausztriában is hiány van tanárokból, de közülük is a muszlim hitoktatók a legkeresettebbek a bevándorlók miatt.

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Betiltanák a fejkendők viselését az osztrák óvodákban és iskolákban

Az osztrákok országos szintű tilalmat akarnak bevezetni a fejkendő viselésével kapcsolatban.

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

Migránsokat egyre több szórakozóhelyről tiltják ki Ausztriában

A tulajdonosok közül egyre többen döntenek úgy, hogy nem szolgálnak ki migránsokat.

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

Bécs első újévi babájára jókivánságok helyett gyűlölet zúdult

A kisbaba gratulációk helyett gyűlölködő megjegyzéseket kapott, mivel muszlimok a szülei.

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

Adventi kopogtatókat is be akarják tiltani Bécsben

A bécsi városi tanács tűzvédelmi okokra hivatkozik, mondván balesetet okoznak.

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Muszlim nők sorra hagyják el Ausztriát a burkatilalom miatt

Az osztrákok által bevezetett tilalom bevált a rendőrség legfrissebb közlése alapján.

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

Betiltották a Mikulást és a karácsonyt egy bécsi iskolában

A szülők a döntésen kiakadtak és kitálaltak a sajtónak az intézményben lévő változásokról.

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

Tilalom ellenére szándékosan burkában sétált Bécsben négy nő

A svájci muszlim nő és társai provokálni akartak, a rendőrök be is vitték a fogdába.

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Migráns gyerekekből két osztrák városban már külön osztály is indult

Ausztriában eddig még nem volt olyan általános iskolai osztály, ahol senki sem beszélt németül.

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

Bevándorló feküdt ki a forgalmas út közepére Kismartonban – videó

A színesbőrű férfi egy bottal a kezében feküdt ki az útra és minden közeledővel agresszív volt.

http://ujhazak.com